2012-05-17 15:18:45• hírek • Póti Orsolya/Kocsis Zoltán

Harmadik alkalommal nyitotta meg kapuit a Szatmáron Készült termékkiállítás

Többek között Ilyés Gyula és Csehi Árpád, valamint ismert üzletemberek részvételével csütörtök délelőtt megnyitotta kapuit a III. Szatmáron Készült termékkiállítás. A három napig tartó eseményen összesen 67 cég mutatja be termékeit, szolgáltatásait.

„A tény, hogy immár harmadik alkalommal is meg tudtuk szervezni a Szatmáron Készült termékkiállítást azt bizonyítja, hogy igen is, Szatmáron is vannak sikeres cégek. Olyan cégek, amelyeknek termékeik a minőséget képviselik", nyitotta meg az eseményt Dan Brumboiu, a Német-Román Gazdasági Egyesület elnöke. Hozzátette, az idei expó mottója „amíg nem hagyod abba a mászást, a lépcsők sem fogynak el", amit Franz Kafkától vettek kölcsön. Kiemelte, hogy a termékkiállítások egyik legfontosabb hozadéka a résztvevők közötti kapcsolatok kialakulása.

Josef Hölczli, a társszervező Kisiparosok Kamarájának elnöke kijelentette, a cégeknek versenyképeseknek kell lenniük mind bel-, mind pedig külföldön, ez vezethet ugyanis az általános jóléthez.

„Örülök, hogy hagyománnyá vált a Szatmáron Készült, ez ugyanis azt bizonyítja, hogy Szatmár megyében a legjobb minőséget is elő lehet állítani - mondta Ilyés Gyula. Komoly kapacitása van a megyének, mind a nagy cégek, mind a kis- és középvállalkozások terén. Úgy gondolom, és ez az expó is alátámasztja ezt, van mire büszkének lennünk és van amiért bizakodva tekintsünk a jövő felé", emelte ki a polgármester.

Kétnyelvű beszédében Csehi Árpád, a Szatmár Megyei Tanács elnöke elmondta, szerinte olyan termékeket sikerült bemutatniuk a cégeknek, amelyek igazi értéket képviselnek. „Szeretnék gratulálni az itt lévő cégeknek és köszönetet mondani nekik. Azzal, hogy munkahelyet garantálnak, biztosítják egy normális élet lehetőségét, adóikkal pedig tulajdonképpen az önkormányzatokat is támogatják. Márpedig e három dolog a közösség fejlődésének zálogai".

A kormány képviseletében Eugeniu Avram, nemrégiben kinevezett prefektus kijelentette: Szatmárnémeti és Szatmár megye az elmúlt években biztosítani tudta a gazdasági fejlődés lehetőségeit. A politika szelének sodrásában a kormánybiztosi tisztségben megakadt politikus ezt követően egy kis kampánybeszédbe csapott át...

Az expónak otthont adó Grand Mall mind a négy szintje megtelt csütörtökön eminens vendégekkel. A kiállítást megtekintette többek között Günthner Tibor szenátor, Erdei István képviselő és Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere is.

És bizony volt mit látniuk! Modellügynökségtől bukósisakokig, bor- és pálinkatermelőktől robotok gyártóiig, a Zeteától az Autonetig, nagyon széles a kiállításon részt vevők palettája. Magyar, román, német, angol bábeli kavalkádjából, ha közvetetten is, de nem hiányoznak a világmárkák sem: a Continental abroncsgyárnak dolgozó Contitechtől a Mercedesnek termelő Draxlmaierig.

Az expó szombat délután 17 óráig várja az érdeklődőket, pénteken és szombaton 10.00 ás 18.00 között lehet megtekinteni a standokat.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# koronavírus # baleset # helyhatósági2020 # hétvégiinterjú # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: