2010-09-26 17:56:30• hírek • MTI

Fernando Alonso rajt-cél győzelme

Fernando Alonso, a Ferrari pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Szingapúri Nagydíjat.

A 61 körös száguldáson a kétszeres világbajnok spanyol autóversenyző mögött a német Sebastian Vettel (Red Bull) lett a második, míg csapattársa, az ausztrál Mark Webber a harmadik. Webber továbbra is vezeti a vb-pontversenyt, az első rajtkockából induló Alonso pedig, aki idei negyedik futamgyőzelmét aratta, feljött a második helyre, miután a brit Lewis Hamilton (McLaren) a 36. körben egy versenybaleset következtében kiesett a Marina Bay pályán.

Nagyobb gond nélkül zajlott le a rajt, Alonso megőrizte első helyét, és mögötte sem változott a sorrend, a nyitókör végén Vettel, Hamilton és a címvédő brit Jenson Button (McLaren) követte őt.

Vitantonio Liuzzi autója a második körben leállt, ám az olasz olyan rossz helyen "parkolt le" a Force Indiával, hogy be kellett küldeni a biztonsági autót. A pilóták többsége gyorsan kereket cserélt, Alonso, Vettel, Hamilton és Button azonban maradt. A Safety Car a hatodik körben hagyta el a pályát.

Hamilton a 29. körben járt először a boxutcában, Alonso, Vettel és Button ekkor még kint maradt. Egy körrel később Alonso és Vettel egyszerre cserélt kereket, ami után a spanyol érkezett vissza elsőként.

A 32. körben a japán Kobajasi Kamui (Sauber) és a brazil Bruno Senna (Lotus) összeütközött, a két gép használhatatlanná vált, akadályozta a forgalmat, ezért másodszor is beküldték a biztonsági autót.
A Safety Car a 35. körben hagyta el az aszfaltcsíkot az élen Alonso, Vettel, Webber, Hamilton és Button volt a sorrend. Egy körrel később Hamilton és Webber egy előzési kísérletnél összeakaszkodott, a brit autója összetört, így kiesett, akárcsak két hete Monzában.
Az utolsó körben Heikki Kovalainen Lotusa kigyulladt, de a finn kért egy tűzoltópalackot és ő maga higgadtan eloltotta a lobogó lángokat.
A hajrában Vettel még üldözőbe vett Alonsót, de mér nem tudta megelőzni a spanyolt.
A hétszeres világbajnok Michael Schumacher (Mercedes) ezúttal sem tudott beleszólni a "nagyok" versengésébe, 13. lett.

Eredmények:

Szingapúri Nagydíj (61 kör/309,316 km):
---------------------------------------
1. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 1:57:53.579 ó (átlag:
157,422 km/ó)
2. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 0.293 mp h.
3. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 29.141 mp h.
4. Jenson Button (brit, McLaren) 30.384 mp h.
5. Nico Rosberg (német, Mercedes) 49.300
6. Rubens Barrichello (brazil, Williams) 56.100 mp h.
7. Robert Kubica (lengyel, Renault) 1:26.500 p h.
8. Adrian Sutil (német, Force India) 1:50.000 p h.
9. Nico Hülkenberg (német, Williams) 1:50.500 p h.
10. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 1:51.000
11. Vitalij Petrov (orosz, Renault) 1 kör h.
12. Jaime Alguersuari (spanyol, Toro Rosso) 1 kör h.
13. Michael Schumacher (német, Mercedes) 1 kör h.
14. Sébastien Buemi (svájci, Toro Rosso) 1 kör h.
15. Lucas di Grassi (brazil, Virgin) 2 kör h.
16. Heikki Kovalainen (finn, Lotus) 3 kör h.
Leggyorsabb kör: Alonso 1:47.976 p
Első rajtkocka: Alonso

A pontversenyek állása a 15. futam után (még 4 van hátra):

pilóták:
1. Mark Webber            202 pont
2. Fernando Alonso        191  
3. Lewis Hamilton         182  
4. Sebastian Vettel       181  
5. Jenson Button          177  
6. Felipe Massa           125  
7. Nico Rosberg           122  
8. Robert Kubica          114  
9. Adrian Sutil            49  
10. Michael Schumacher      46  
11. Rubens Barrichello      39  
12. Kobajashi Kamui (japán, Sauber) 21  
13. Vitalij Petrov          19  
14. Nico Hülkenberg         18  
15. Vitantonio Liuzzi (olasz, Force India) 13  
16. Sébastien Buemi          7  
17. Pedro de la Rosa (spanyol, Sauber) 6  
18. Jaime Alguersuari        3  

csapatok:

1. Red Bull               383  
2. McLaren                359  
3. Ferrari                316  
4. Mercedes               168  
5. Renault                133  
6. Force India             62  
7. Williams                57  
8. Sauber                  27  
9. Toro Rosso              10  

Következik: Japán Nagydíj, október 10., Suzuka

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: