2014-05-27 13:01:18• hírek • Szatmár.ro

Hány barátra van szüksége egy nőnek?

Életünk során mindannyian megtapasztaljuk milyen fontos, hogy a meghatározó momentumokban és a hétköznapokon egyaránt, magunk mellett tudjunk néhány jó barátot.

A barátság iránti vágyunk létszükséglet. Jó érzéssel tölt el, ha van, akire számíthatunk, aki feltétel nélkül elfogad és őszinte velünk. Szerencsésebb esetben erre épül egy igazi barátság. Egy ilyen barátság jó hatással van a lelkiállapotunkra, az általános jó közérzetünkre. Életünk folyamán sokan „az átutazó" szerepét töltik be, haverunk és barátunk is akad, jobbik esetben egyet-kettőt életünk végéig magunk mellett tudhatunk.

Tíz éves kutatás eredményeit összegezve egy ausztrál felmérésből kiderült, hogy a barátok bizonyítottan jó hatással vannak az egészségi állapotra, védelmet jelentenek a depresszióval, a szívbetegséggel és az elhízással szemben. A nők stressz hatására szeretik azonnal megbeszélni a gondjaikat, ennek következtében a szervezetben oxitocin szabadul fel, ami nyugtató hatással van a szervezetre. Az élettapasztalatokon alapuló kutatás eredményei szerint nincs szükségünk egy tucatnyi barátra, mindössze néhányra, akikre azonban valóban számítani lehet.

Gyerekkori barát. Több szempontból is jó, ha egy ifjonckori barátot a későbbiekben is magunk mellett tudhatunk. Az évek előrehaladtával jó érzéssel tölt el, ha valaki életünk zsenge időszakából megmarad, akivel feleleveníthetjük a közös élményeket, a gyermekkori csínytevéseket, a közös titkokat.

Bármikor jól jön egy új barát. Életük során számtalan olyan élethelyzetbe kerülünk, ahol néhány „egyivású" emberrel is összefutunk. Amennyiben megtaláljuk velük a közös hangot, érdemes nyitnunk és barátkoznunk, hiszen általuk számos új emberrel ismerkedhetünk meg, és soha nem tudhatjuk ki, milyen szerepet fog az életünkben betölteni.

Egy fiatalabb barát. Jó érzés, ha egy fiatalabb barátunk is van, akinek átadhatjuk tapasztalatainkat és adott esetben segítségére lehetünk, mentorává válhatunk.

Párunk egyik barátja. Szintén az ausztrál kutatás igazolta, hogy azok a párkapcsolatok, ahol a partnerek egymás barátait is elfogadják és jól kijönnek velük, jóval kiegyensúlyozottabbak, mint azok a kapcsolatok, ahol egymás barátait egyáltalán nem kedvelik.

Édesanyánk. Az ideális az lenne, ha minden nőnek az édesanyja lenne az első számú barátnője, hiszen ő az, akit a legjobban ismerünk, mindet elfogad, megért és mindenben a segítségünkre lehet. Erős, közeli kapocs van anya és lánya között, amit érdemes a barátság szintjére emelni.

Önmagunk. Mindannyiunkkal előfordult már, hogy másokért mindenre hajlandóak voltunk, a segítségükre siettünk. Ugyanez saját személyünkre nem minden esetben érvényes. Törekedjünk arra, hogy önmagunkat jobban megismerjük, adjuk meg magunknak azokat a dolgokat, amelyek boldoggá tesznek. A boldogsághoz és a beteljesülés érzéséhez az is hozzájárul, ha önmagunkkal a lehető legjobb viszonyban vagyunk.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: