2012-10-03 13:39:57• hírek • Póti Orsolya

Hangversenynek adott otthont a Kálvária

A XXXV. Szatmári Zenei Napok Nemzetközi Fesztivál második koncertjének a Kálvária templom adott otthont október 2-án. A zenekedvelők ezúttal Alexandru Morosanu és Tatiana Morosanu szólóestjére látogathattak el.

Kedd este 19.30 órától Alexandru Morosanu csellóművész és Tatiana Morosanu zongoraművésznő szólóestjére került sor a Kálvária templomban. A páros Bach, Herveloix, Marcello, Vivaldi, Frescobaldi, Mozart és Beethoven művekkel örvendeztette meg a közönséget.

Alexandru Moroşanu a Román Rádiózenekar szólistája, neves csellóművész. Ezt előadóművészi és pedagógusi karrierje támasztja alá, melynek bizonyítványa számos hazai és európai, illetve amerikai turné, állandó részvétele számos híres nemzetközi verseny zsűrijében (Stresa, Viotti-Verceli, Capri Casale Monferato, Genf, Lugano) és az Olaszországban, Görögországban és Németországban rendszerességgel tartott mesterkurzusok.

Morosanu megnyerte a „G.B. Viotti"- Italia Nemzetközi Verseny első díját, valamint a bolgár „Katia Popova" Fesztivál kitüntetett díjazottja és aranyérmese lett.

Párja Tatiana Morosanu olyan zongoraművészek irányítása alatt képezte magát, mint Alexandru Mezo, Constantin Stroescu és Sofia Cosma. Számos kitüntetésben és díjban részesült, valamint neves előadókat kísért Olaszországban, Svájcban, Bulgáriában, Oroszországban, Franciaországban stb.  Jelenleg a targovistei Valahia Egyetem művészeti karának igazgatónője és professzora.

A Szatmári Zenei Napok következő előadására október 4-én, csütörtök este 18.30 órától kerül sor a "Dinu Lipatti" Filharmóniában. Az est szólistája Stier Alexa, az Aurel Popp Művészeti Líceum diákjai lesz.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: