2019-08-29 05:53:18• hírek • Bede Emőke

Hangversennyel emlékeztek Fátyol Rudolfra Nagykárolyban

Különleges zenei élményben lehetett részük a nagykárolyiaknak, noha az eső mindent elkövetett, hogy keresztülhúzza a szervezők számításait.

A Dinu Lipatti zenekara már az utolsó hangpróbákon is túl volt, amikor eleredt a kb. 40 percig tartó eső, ennek okán a szabadtéri hangverseny beköltözött a Károlyi-kastély Lovagtermébe. A klasszikus zene szerelmesei a nézőtéren az utolsó székeket is elfoglalták, sőt, sokan voltak, akik az emeletről élvezték a kiváló muzsikát. Az est során felcsendültek Dvrorak, Porumbescu, Massenet, Bartók, Strauss, Ziehrer, Delibes, Gounod, Strauss, Bizet és Brahms legnépszerűbb dallamai, melyeket a közönség szűnni nem akaró vastapssal jutalmazott a hangverseny végén.


A szerda esti hangversennyel kapcsolatban egyébként érdemes megemlíteni, nem ez volt az első alkalom, hogy az eső ellehetetlenítette a szabadtéri koncertet. 2013-ban egy hasonlóan kültérre tervezett hangversenyt is épp az utolsó pillanatban kellett beköltöztetni a Lovagterembe.





Csütörtök este, 19 órától a szatmári közönség is meghallgathatja a filharmónia zenekarának csodás játékát, melynek helyszínéül az Október 25. tér szolgál majd. A németországi Junge Philharmonie Ostwürttemberg közreműködésével megvalósuló esemény karmestereként Uwe Renzet és Franc Lamprechtet köszöntheti majd a közönség, az est szólistája pedig Alexandru Tomescu lesz, ki hegedűjátékkal fogja teljessé tenni a szabadtéri koncert zenei élményét.

 

Műsoron:

A. Dvořák: Esz dúr Polonéz

C. Porumbescu: Ballada

E. Elgar: Pomp and Circumstance G – dúr Tánc No.4

C. Gounod: Keringő a Faust című operából

B. Bartók: Román népi táncok

E. Waldteufel: Estudiantina

Jr. J.Strauss:  Nyitány a Denevér c. operettből

J. Massenet: Méditation din opera Thais

E. Elgar: Induló az Indiai korona c. szvitből

P. Mascagni:  Intermezzo a Parasztbecsület c. operából

G. Giménez: Intermedio  a „La Boda de Luis Alonso” c. operettből

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: