2010-06-04 11:29:47• hírek • MTI/AFP

Hangágyúval a tüntetők ellen

Kanadában hangágyúkat is bevethetnek a G20-csúcs biztosítására: a torontói rendőrség csütörtökön mutatta be a nyilvánosságnak ezeket a szerkezeteket, amelyekkel szükség esetén a tüntetőket tartanák majd távol a találkozó helyszínétől.

A hangágyúk akár 150 decibeles erősségű zajt is kibocsáthatnak, amely megkárosíthatja a közelben lévők hallását. Éppen azért a rendőrségi illetékesek közölték: ha mégis alkalmazni kell ezen eszközöket, ügyelni fognak arra, hogy csak nagyon rövid időre, 2-5 másodpercre működtessék azokat. A kanadai szövetségi rendőrség pedig - amely szintén szerepet játszik majd a június végi torontói csúcsértekezlet biztosításában - nem is tervezi ilyen eszközök beszerzését.

Kanadában nemrégiben nagy megrökönyödést keltett, hogy kiderült: mintegy 930 millió kanadai dollárt, azaz közel 200 milliárd forintnak megfelelő összeget költ az ország kormánya a G8-ak és G20-ak júniusban tartandó találkozóin a biztonság szavatolására. Miközben az egyesült államokbeli Pittsburghben tavaly szeptemberben tartott G20-találkozón a résztvevők biztonságának garantálása 2,7 milliárd forintnak megfelelő összegbe került, London pedig ugyanerre 2,4 milliárd forintnyi fontot áldozott a tavalyi évben. A mintegy negyvenszeres többletköltséget a kanadai miniszterelnök szóvivője azzal indokolta: az óriási összegre azért van szükség, mert csak így tudják garantálni a világ vezetőinek, több ezer küldöttnek, valamint a találkozók helyszínéül szolgáló Toronto és Huntsville polgárainak biztonságát.

A G8 a világ gazdaságilag legfejlettebb 7 országának és Oroszországnak az együttműködési fóruma, míg a G20-csoport a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót, mint intézményt magában foglaló szervezet.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: