2016-10-31 07:01:20• hírek • MTI

Hamilton újabb futamgyőzelmével utolérte Prostot

Múlt heti diadala után a világbajnoki címvédő Lewis Hamilton vasárnap a Mexikói Nagydíjat is megnyerte a Forma-1-ben.

A Mercedes brit pilótája pályafutása 51., idei nyolcadik sikerével 19 pontra csökkentette hátrányát a pontversenyben csapattársával, az ezúttal második német Nico Rosberggel szemben. Hamilton a futamgyőzelmek örökrangsorában utolérte a második helyen a francia Alain Prostot. Harmadikként a Red Bull holland versenyzője, Max Verstappen ért célba, de nem sokkal később a zsűri öt másodperces időbüntetéssel sújtotta, így a Ferrari négyszeres német világbajnoka, Sebastian Vettel állhatott fel a dobogó legalsó fokára.

A rajt az élmezőnyben nem hozott változást, azaz Hamilton élen maradt, őt pedig Rosberg és Verstappen követte, akik ugyan összeakadtak, de sorrendjük nem változott. A mezőny hátsó felében viszont Pascal Wehrlein kiesett, emiatt pedig pályára küldték a biztonsági autót.

Verstappen jött ki elsőként kerékcserére az élmezőnyből, majd a két mercedeses pilóta követte, így Vettel haladhatott az élen, amíg őt is be nem hívták a boxutcába. Amikor ez megtörtént, ismét Hamilton, Rosberg, Verstappen volt a sorrend az első három helyen, Vettel hatodiknak jött vissza.

Az autók különösebb harc nélkül köröztek egymás mögött, mígnem az 50. körben Rosberg kicsit elfékezte magát, így Verstappennek esélye nyílt az előzésre, amit ki is használt, ám végül nem tudta pályán tartani autóját, így maradt a harmadik pozícióban, ráadásul Vettel fokozatosan felzárkózott mögé.

Hat körrel a vége előtt a német versenyző utolérte holland riválisát, aki az egyik támadást csak úgy tudta visszaverni, hogy levágott egy kanyart. A leintés után ezért a manőverért kapta öt másodperces büntetését Verstappen, aki amúgy a célig maga mögött tartotta Vettelt, sőt, így csapattársa, Daniel Ricciardo is felzárkózott hozzájuk, az ausztrál egy ízben majdnem meg is előzte a ferraris pilótát. Verstappennek végül nemcsak a dobogóba került a hibája, ugyanis a plusz idővel Ricciardo is elé, azaz a negyedik pozícióba került, ő pedig ötödikként zárt. Hamilton első és Rosberg második helyét semmi nem fenyegette a hajrában.
Az idény két hét múlva Brazíliában folytatódik.

Végeredmény, Mexikói Nagydíj (71 kör, 305,354 km):

1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:40:31.402 óra
2. Nico Rosberg (német, Mercedes) 8.354 mp hátrány
3. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 17.313 mp h.
4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 20.858 mp h.
5. Max Verstappen (holland, Red Bull) 21.323 mp h.
6. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 49.376 mp h.
7. Nico Hülkenberg (német, Force India) 58.891 mp h.
8. Valtteri Bottas (finn, Williams) 1:05.612 p h.
9. Felipe Massa (brazil, Williams) 1:16.206 p h.
10. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1:16.798 p h.
11. Marcus Ericsson (svéd, Sauber) 1 kör h.
12. Jenson Button (brit, McLaren) 1 kör h.
13. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 1 kör h.
14. Jolyon Palmer (brit, Renault) 1 kör h.
15. Felipe Nasr (brazil, Sauber) 1 kör h.
16. Carlos Sainz (spanyol, Toro Rosso) 1 kör h.
17. Kevin Magnussen (dán, Renault) 1 kör h.
18. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 1 kör h.
19. Esteban Gutierrez (mexikói, Haas) 1 kör h.
20. Romain Grosjean (francia, Haas) 1 kör h.
21. Esteban Ocon (francia, Manor) 2 kör h.
kiesett:
Pascal Wehrlein (német, Manor) - 1. körben
leggyorsabb kör: Ricciardo 1:21.134 perc - 53. kör

A vb-pontversenyek állása 19 futam után (még 2 van hátra):
pilóták:

1. Rosberg 349 pont
2. Hamilton 330
3. Ricciardo 239
4. Vettel 192
5. Kimi Räikkönen 178
6. Verstappen 175
7. Perez 85
8. Bottas 85
9. Hülkenberg 60
10. Alonso 52
11. Massa 51
12. Sainz 38
13. Grosjean 29
14. Kvjat 25
15. Button 21
16. Magnussen 7
17. Palmer 1
18. Wehrlein 1
19. Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) 1
konstruktőrök:
1. (és már világbajnok) Mercedes 679 pont
2. Red Bull 422
3. Ferrari 370
4. Force India 145
5. Williams 136
6. McLaren 74
7. Toro Rosso 55
8. Haas 29
9. Renault 8
10. Manor 1

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: