2014-03-30 20:32:39• hírek • MTI

Hamilton rajt-cél győzelmet aratott

Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Malajziai Nagydíjon, az idény második futamán.

A 29 éves, 2008-ban világbajnok versenyző pályafutása 23. diadalát aratta, s először nyert Sepangban.
Mögötte csapattársa, a szezonnyitó ausztrál GP-n győztes német Nico Rosberg végzett a második, a címvédő, szintén német Sebastian Vettel (Red Bull) pedig a harmadik helyen.
Kiválóan teljesített Nico Hülkenberg, a Force India ugyancsak német pilótája, aki csak a hajrában volt kénytelen átadni a negyedik helyet a ferraris Fernando Alonsónak.

A rajtnál Hamilton tökéletesen jött el, megtartotta vezető pozícióját, miközben a második helyről startoló Vettelt Rosberg és Daniel Ricciardo (Red Bull) is megelőzte. Az első kör végén Hamilton, Rosberg, Ricciardo, Vettel, Alonso, Hülkenberg sorrendben száguldottak a pilóták az első hat helyen. Vettel aztán a negyedik kör elején elhúzott Ricciardo mellett, Alonso pedig - az élmezőnyből elsőként - a 12. körben kereket cserélt. Ugyanezt tette Ricciardo a 13., Vettel a 14., Rosberg a 15., Hamilton pedig a 16. körben. Utóbbi a vezetést ideiglenesen átvevő Hülkenberg mögé ért vissza a pályára, de azonnal meg is előzte német riválisát, aki ezután a boxba ment új abroncsokért. A 20. körben az élen haladó hatos sorrendje változatlan volt, a dobogós helyeken Hamilton, Rosberg és Vettel haladt.

A második kerékcserék sorát Alonso kezdte a 28. körben, majd Ricciardo (29. kör), Vettel (32.), Rosberg (33.), valamint Hamilton (34.) is túlesett az újabb boxlátogatáson.

A leintés előtt 15 körrel változatlan volt a sorrend az élmezőnyben, Ricciardo ekkor ismét a boxba hajtott, de mivel a cserénél rosszul rögzítették a bal első kerekét, sok időt veszített, s csak a 14. pozícióban ért vissza a pályára. A 43. körben Alonso autóján harmadszor is abroncsokat cseréltek, hat körrel a leintés előtt pedig Vettel és Rosberg is újfent a boxban járt.

Hamilton az élről az 52. körben állt ki utolsó kerékcseréjére, s gond nélkül megtartotta vezető pozícióját a leintésig. A hajrában már csak Alonso és Hülkenberg csatája hozott némi izgalmat.
A vb jövő hétvégén, a Bahreini Nagydíjjal folytatódik.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: