2010-06-13 20:26:39• hírek • Szatmar.ro

Hamilton rajt-cél győzelme Kanadában

Kettős McLaren-siker született vasárnap a Forma-1-es Kanadai Nagydíjon: a brit Lewis Hamilton nyert, honfitársa Jenson Button lett a második Montrealban.

A világbajnoki sorozat nyolcadik versenyén a ferraris spanyol Fernando Alonso végzett a harmadik helyen.
A 2008-ban vb-győztes Hamilton ezzel a pontverseny élére került, a címvédő Button a második, míg az eddigi első, az ausztrál Mark Webber (Red Bull) lecsúszott a harmadik pozícióba.

Hamilton, aki az első rajtkockából startolt csak rövid időre engedte ki a kezéből az első helyet, ugyan Alonsónak sikerült megelőznie őt egy alkalommal, ám a brit gyorsan visszavágott. Az ibériai pilótát a verseny második felében Button is maga mögé utasította.

A hétszeres világbajnok német Michael Schumacher (Mercedes) továbbra is epizódszerepet játszik, ezúttal is pont nélkül zárt.

Két hete a török GP-n szintén Hamilton volt az első és Button a második.

Hamilton a rajt után megtartotta vezető pozícióját, Webber viszont hibázott, így csapattársa, a német Vettel és Alonso is megelőzte a pontverseny éllovasát.

A hetedik körben Hamilton és Alonso is kereket cserélt, a spanyol a boxutcából kihajtva megelőzte volt csapattársát. Ideiglenesen Vettel került az élre.

A kerékcserék után a 16. körben újra Hamilton vezette a mezőnyt, miután egy bravúros manőverrel sikerült megelőznie Alonsót. A harmadik helyen Button robogott, mögötte, Vettel és Webber következett.

A 27. körben Hamilton másodszor is kereket cserélt, Alonso viszont maradt még két kört, de így sem sikerült vetélytársa elé kerülnie. Az élen ekkor még - igaz, egy kerékcserével - Webber száguldott.



Hamilton rajt-cél győzelmet aratott Kanadában
Hamilton rajt-cél győzelmet aratott Kanadában


Féltávnál változatlanul Webber, Hamilton, Alonso volt a sorrend az élen.

Az 50. körben Hamilton megelőzte Webbert, aki nem sokkal később kihajtott a boxutcába, így folytatódott a brit-spanyol ütközet.

Az 56. körben Button elsuhant Alonso mellett és felzárkózott Hamilton mögé, miközben a hétszeres világbajnok Michael Schumacher körhátrányba került az éllovasokkal szemben.

Eredmények:
Kanadai Nagydíj (70 kör/305,270 km):
1. Lewis Hamilton (brit, McLaren) 1:33:53.456 ó (átlag: 195,079 km/ó)
2. Jenson Button (brit, McLaren) 2.254 mp hátrány
3. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 9.214 mp h.
4. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 37.817 mp h.
5. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 39.291
6. Nico Rosberg (német, Mercedes) 56.084 mp h.
7. Robert Kubica (lengyel, Renault) 57.300 mp h.
8. Sébastien Buemi (svájci, Toro Rosso) 1 kör h.
9. Vitantonio Liuzzi (olasz, Force India) 1 kör h.
10. Adrian Sutil (német, Force India) 1 kör h.
11. Michael Schumacher (német, Mercedes) 1 kör h.
12. Jaime Alguersuari (spanyol, Toro Rosso) 1 kör h.
13. Nico Hülkenberg (német, Williams) 1 kör h.
14. Rubens Barrichello (brazil, Williams) 1 kör h.
15. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 1 kör h.
16. Heikki Kovalainen (finn, Lotus) 2 kör h.
17. Vitalij Petrov (orosz, Renault) 2 kör h.
leggyorsabb kör: Kubica 1:16.972 p
1. rajtkocka: Hamilton

A pontversenyek állása a 8. futam után (még 11 van hátra):
pilóták:
1. Lewis Hamilton         109 pont  
2. Jenson Button          106  
3. Mark Webber            103  
4. Fernando Alonso         94  
5. Sebastian Vettel        90  
6. Nico Rosberg            74  
7. Robert Kubica           73  
8. Felipe Massa            67  
9. Michael Schumacher      34  
10. Adrian Sutil            23  
11. Vitantonio Liuzzi       12  
12. Rubens Barrichello       7  
13. Vitalij Petrov           6  
14. Sébastien Buemi          5  
15. Jaime Alguersuari        3  
16. Kobajashi Kamui (japán, Sauber) 1  
17. Nico Hülkenberg          1  

csapatok:
1. McLaren                215  
2. Red Bull               193  
3. Ferrari                161  
4. Mercedes               108  
5. Renault                 79  
6. Force India             35  
7. Toro Rosso               8  
8. Williams                 8  
9. Sauber                   1  

Következik: Európa Nagydíj, Valencia, június 27.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: