2018-04-29 13:55:07• hírek • MTI

Hamilton nyerte a kaotikus bakui futamot

A négyszeres világbajnok, címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Azeri Nagydíjat, ezzel a vb-pontversenyben átvette a vezetést a most negyedikként záró, szintén négyszeres vb-győztes Sebastian Vetteltől, a Ferrari német versenyzőjétől.

A 33 éves Hamiltonnak ez volt az idei első és pályafutása 63. futamgyőzelme. A számos látványos előzéssel és óriási küzdelemmel, valamint biztonsági autós fázisokkal tarkított bakui viadalon Kimi Räikkönen, a Ferrari finn pilótája lett a második, míg Sergio Perez, a Force India mexikói versenyzője a harmadik.


Szenzációs teljesítményt nyújtott a tavalyi Forma-2-es bajnok, az újonc monacói Charles Leclerc, aki a mezőny egyik leggyengébb autójának számító Sauber volánja mögött hatodikként ért célba, ezzel pályafutása első vb-pontjait szerezte meg. Első világbajnoki pontját kaparintotta meg az új-zélandi Brendon Hartley is, aki a Toro Rossóval a tizedik pozícióban fejezte be a viadalt.


A rajtot az első sorokból indulók egyformán jól kapták el, Vettel megtartotta a vezető pozíciót, mögé Hamilton és Valtteri Bottas (Mercedes) sorolt be a második és a harmadik helyre. A második kanyartól kezdve aztán több ütközés is történt a szűk városi pályán, Räikkönen és Esteban Ocon (Force India) "találkozása" után pedig a versenybíróság a pályára küldte a biztonsági autót, mert Ocon autója nekicsapódott a falnak és ki kellett menteni.


A safety car a hatodik kör elején engedte el a mezőnyt, az élen Vettel száguldott, mögötte Hamilton és Bottas haladt a második és a harmadik pozícióban. A kerékcserék sorát Hamilton kezdte meg a 23. körben, Vettel viszont egészen a harmincadik körig "várt", és csak akkor járt a boxban friss abroncsokért, a vezetést így ideiglenesen Bottas vette át.


A negyvenedik körben a verseny egész ideje alatt egymással küzdő két Red Bull-pilóta, a negyedikként haladó Max Verstappen és az ötödik Daniel Ricciardo összeütközött a célegyenes végén, így mindketten feladni kényszerültek a viadalt.


A biztonsági autó a sérült versenygépek mentésének idejére ismét a pályára hajtott, ezt pedig Bottas azonnal kihasználta: a finn pilóta a boxba hajtott, megkapta az új gumikat és a szintén friss abroncsokat kapó Vettel elé tért vissza a pályára.


A safety car mögött a francia Romain Grosjean (Haas) megcsúszott és a falnak ütközött, s bár sérülés nélkül megúszta a balesetet, a biztonsági autó a mentés idejére a pályán maradt. Végül a 48. kör elején hagyta el a városi aszfaltcsíkot, Vettel pedig a célegyenes végén azonnal megpróbálta megelőzni Bottast, de túlságosan rövid féktávot próbált venni, ezért nem tudott elfordulni az első kanyarban, sőt Hamilton és Räikkönen is elment mellette.


Három körrel a leintés előtt így Bottas, Hamilton, Räikkönen volt a dobogósok sorrendje, az élen száguldó finn versenyző azonban jobb hátsó defektet kapott a célegyenesben, így Hamilton átvette a vezetést, mögötte Räikkönen volt a második, a gumikkal küszködő Vettelt pedig közben Pérez megelőzte, így a mexikói pilóta "ölébe hullott" a harmadik hely.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: