2012-11-19 10:11:27• hírek • MTI

Hamilton győzött, világbajnok a Red Bull

Lewis Hamilton, a McLaren brit pilótája nyerte vasárnap a Forma-1-es autós gyorsasági-világbajnokság idei 19., utolsó előtti futamát, az Egyesült Államok Nagydíját.

Hamilton mögött, aki idei negyedik futamgyőzelmét szerezte meg, a vb-címvédő német Sebastian Vettel (Red Bull) lett a második, a spanyol Fernando Alonso (Ferrari) pedig a harmadik.
A pontversenyben éllovas Vettel az egy hét múlva esedékes záró futam, a Brazil GP előtt 13 ponttal előzi meg egyetlen riválisát, Alonsót.

A konstruktőrök versenye ugyanakkor már Austinban eldőlt, a Red Bull sorozatban harmadszor győzött.

A Ferrari, hogy javítson Alonso pozícióján, taktikai váltócserét hajtott végre, csapattársa, Felipe Massa autóján, ezzel a brazil versenyző a hatodikról öt hellyel hátrébb került a rajtrácson, míg az eredetileg a nyolcadikról startoló Alonso egyet előre lépett.

A startot követően Vettel megtartotta első helyét, csapattársa, Mark Webber feljött a második helyre, Hamilton a harmadikként fordult el az első kanyarban, Alonso pedig hármat lépett előre és az első kör végén már a negyediken száguldott. Néhány körrel később Webbert megelőzte a McLaren brit pilótája, majd az ausztrál motorhiba miatt ki is esett.
Ezek után Vettel és Hamilton külön versenyt vívott, a brit végig riválisa nyomában volt küzdelmükbe senki sem tudott beleszólni.

A viadal utolsó harmadában Hamilton egyre jobban Vettel sarkába került, majd a 42. körben egy pompás manőverrel "körbeautózta" a vb-címvédőt és előnyét végig megtartotta. Alonso magabiztosan őrizte meg harmadik helyét a futam során.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: