2008-10-15 14:25:25• hírek • Szatmar.ro

Hamilton, a közellenség

Fernando Alonso után Jarno Trulli is kinyilvánította Hamilton iránti antipátiáját.

Jarno Trulli immár a második pilóta, aki a héten valamilyen formában szóvá tette Lewis Hamilton iránti nemtetszését. Miután Fernando Alonso hétfőn bejelentette, hogy Massát favorizálja a világbajnoki címért folyó versenyben és akár segíteni is kész neki, az olasz pilóta a brit vezetési stílusát bírálja.

Trulli szerint ugyanis Hamilton nem engedte őt el a szabályoknak megfelelően a Japán Nagydíjon, mikor is le akarta körözni a McLaren versenyzőjét. A talján szerint ez neki egy pozíciójába került, mert így a tankolás után csak Piquet mögé tudott visszajönni. „Nem tudom, hogy meg tudtam-e volna tartani a pozíciómat Piquet-vel szemben, mert a Renault pokoli gyors volt, de biztosan elé jöttem volna vissza", mondta Trulli.

A Toyota versenyzője, elmondása szerint, az ügyet szóvá fogja tenni a pilóták következő megbeszélésén, ami a sanghaji futam előtt lesz. Ezen pedig nem csak Hamiltonnak kell majd válaszolnia, hanem a szintén jelenlévő Charlie Whitingnak is, hogy az általa vezetett versenybíróság miért nem vonta felelősségre a britet. Ez azt is eredményezheti, hogy a versenybíróság fokozott figyelemmel követi majd Hamilton manővereit.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: