2009-11-01 19:00:43• hírek • Parajdi Andrea

Hamarosan rajtol a verseny

Egész héten át lehetett jelentkezni a Gimik szépe 2009-re, eddig összesen 41-en küldték be hozzánk fényképeiket. A verseny előtt még további jelölteket mutatunk be.

Két jó hírrel is szolgálhatunk: az egyik, hogy holnap rajtol a Gimik szépe 2009-es kiadása, tehát már csak egyet kell aludni, hogy elkezdődjön a verseny, a másik, hogy akik még szívesen jelentkeznének egészen hétfő reggelig megtehetik. Már most is rendkívül színes a mezőny, hiszen Szatmárnémeti számos középiskolájából, sőt Nagykárolyból, Nagybányáról és még Csengerből is érkeztek jelentkezők. Ilyen felállással minden bizonnyal izgalmas versenyre számíthatunk.


Heinrich Viktória a Kölcsey Ferenc Főgimnázium X. C. osztályos tanulója. Szeret kirándulni, olvasni. Kedvenc irói Pamela Taylor és Isabel Oliveira. Hobbija a zenehallgatás és a filmezés. Szeret a barátaival lenni, szórakozni és bulizni.

Heinrich Viktória
Heinrich Viktória


Hutton Márta 15 éves a Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanulója. Szabadidejében szeret a barátaival lenni, kosarazni és zenét hallgatni.

Heinrich Viktória
Hutton Márta


Varga Brigitta 18 éves, a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont  XII.A osztályos tanulója."Én egy vidám csajszi vagyok, aki imádja az életet. Sok mindent már kipróbáltam és még ki is szeretnék.Szeretek bulizni, a barátaimmal lenni, sétálni és filmezni.

Varga Brigitta
Varga Brigitta


Kővári Blanka 18 éves a Szatmárnémeti Református Gimnázium XI.B osztályos tanulója. "Szeretem a barátaimat, szeretek zenét hallgatni, filmet nézni, sétalni és persze kirándulni".

Kővári Blanka
Kővári Blanka


Árvai Szabolcs 16 éves a Református Gimnázium X.C. osztályos tanulója. Szeret zenéthallgatni, sportolni, internetezni, bulizni. Elmondása szerint realista gondolkodású, optimista világnézetű, jó humorú, érzékeny és kedves srác.

Árvai Szabolcs
Árvai Szabolcs


Lozán Tamás 16 éves a Szatmárnémeti Református Gimnázium X.A osztályos tanulója. „Hobbim a versenytánc. Kedvenc táncaim a ChaChaCha, Jive, Samba. Szívesen olvasok, zenét hallgatok, bővítem a nyelvtudásom és ha tehetem utazgatok".

Lozán Tamás
Lozán Tamás


Bódi Renáta a ''George Dragos'' Líceum IX.-ik osztályos tanulója. „Szeretek bulizni , táncolni a barátnőimmel.Még nem tudom mi leszek ha ,,felnövök" de az biztos valami érdekes és nemmindennapi szakmát fog választani. Az sem baj ha veszélyes, csak unalmas ne legyen.Azért jelentkeztem, mert angolul szeretnék tanulni, így a második díjat nagyon jó lenne megnyerni."

Bódi Renáta
Bódi Renáta


Ördög Orsolya 18 éves a Szatmárnémeti Élelmiszeripari Líceum XII.-es diákja. „Szeretek a barátaimmal lógni, bulizni, internetezni és zenét hallgatni."

Ördög Orsolya
Ördög Orsolya


Muresan Carla 16 éves az "Aurel Popp" Képzőművészeti Líceum X osztályos tanulója." Szeretek festeni, táncolni, fotózni. Imádok énekelni már sok előadáson, koncerten, ének-, és karaoke versenyen vettem részt."

Muresan Carla
Muresan Carla


Terely Tünde a Szatmárnémeti Élelmiszer Ipari Líceum tanulója. „Legkedveltebb hobbyaim a barátaimmal való hülyéskedés, sétálás, zenehallgatás. Imádom az állatokat".

Terely Tünde
Terely Tünde


"A nevem Kozma Bianka, a Hám János Iskolaközpont XII.-es tanulója vagyok. Szeretek vezetni, gitározni, sportot űzni és nézni. A kosarazás a kedvencem. Kíváncsi természet vagyok. Szeretem a kihívásokat és mindig van célom."

Kozma Bianka
Kozma Bianka


Gran Kinga 18 éves a Kölcsey Ferenc Főgimnázium XII.E osztályos diákja. Elmondása szerint mostanában éli csak igazán az életét. „Szeretem a természetet, szeretek a szabadban sétálni, bulizni, beszélgetni és a barátaimmal lenni. Úgy érzem tudok komoly és idióta is lenni az adott helyzetekben. Konzervatívabb egyéniségnek tartom magam, sokat adok a hagyományos értékekre. Próbálok őszinte lenni azokhoz akiket szeretek."

Gran Kinga
Gran Kinga


Elhárdt Nóra 18 éves, a Nagykárolyi Kalazanczi Szent József Iskolaközpont XI. B osztályos, humán tagozatos tanulója. "Nagyon szeretek táncolni, zenét hallgatni, sportolni, de annál is jobban szeretek sütni-főzni. Előre is köszönet a rám szavazóknak!".

Elhárdt Nóra
Elhárdt Nóra


Nyeremények:

A Gimik szépe 2009 versenyének győztesei értékes nyereményekkel gazdagodhatnak, a legszebbekre valódi ajándéközönt zúdítunk.

Lányok:

I díj - az Aphrodité Szépségszalon, a Szatmárnémeti Adidas Bolt, illetve a Mark Cipőüzlet külön-külön egy 150 lejes utalvánnyal ajándékozza meg a „szépségkirálynőt", vagyis összértékben 450 lejes vásárlási kupont válthat be a korona viselője.

II díj - a Bridge Language Study House jóvoltából egy 360 lejes nyelvtanfolyamot nyer az első udvarhölgy: saját maga döntheti el, hogy angol, román, vagy német nyelvtudását fejlesztené tovább.

III díj -A második udvarhölgy a Fitland Szalon 200 lejes ajándékutalványát használhatja fel.

Fiúk:

I díj - az Aphrodité Szépségszalon, a Szatmárnémeti Adidas Bolt, illetve a Mark Cipőüzlet külön-külön egy 150 lejes utalvánnyal kedveskedik a legvonzóbb gimis srácnak

II díj - a Bridge Language Study House jóvoltából egy 360 lejes nyelvtanfolyamot nyer a verseny második helyezettje. Angol, román, vagy német nyelvtanulási lehetőség közül lehet válogatni

III díj -A harmadik helyen befutó versenyzőt a Fitland Szalon 200 lejes utalvánnyal jutalmazza

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: