2014-02-17 12:03:49• hírek • Kocsis Zoltán

Hamarosan költöznie kell a szatmárpálfalvai polgármesteri hivatalnak

Hamarosan költöznie kell jelenlegi épületéből a Szatmárpálfalvai Polgármesteri Hivatalnak és a tervek szerint 2015 végéig nem is térhet vissza a hivatal jelenlegi otthonába. Mindennek persze örömteli okai vannak: a távollét alatt ugyanis fel fogják újítani az ingatlant.

A polgármesteri hivatalnak sikerült a két éve útjára indított kistérségi társulás keretein belül európai uniós támogatást nyerni az épület rehabilitálására. Ami rá is fér az 1980-as évek közepén épült ingatlanra. Az azóta eltelt közel három évtizedben ugyanis a létesítményen csak minimális felújítási munkálatokat végeztek, mondta Nagy József polgármester: a meszelések mellett kicseréltek néhány nyílászárót, javítgatták a fűtésrendszert.

A teljes renoválás viszont nagyon megterhelte volna a költségvetést, ezért kapóra jött a kistérségi társulás biztosította lehetőség, magyarázta Nagy. Az ennek keretein belül megnyert 75.000 euróból szigetelik az épületet, kicserélik a régi nyílászárókat, új padlók kerülnek az irodákba, padlócsempe pedig a folyosókra, a mellékhelyiségbe. Felújítják továbbá a házasságkötő és a gyűléstermet is.

Mindezen munkálatok idejére azonban a hivatalnak el kell költöznie, hogy a napi ügyintézés és a felújítás ne zavarja egymást.

Nagy elmondta, ideiglenes otthonként több épület is szóba került, köztük a kultúrotthon is. Ám olyan épületre volt szükség, ahová a polgármester, az alpolgármester irodája, a helyi adók és illetékek, a mezőgazdasági, a személyigazolványok, a könyvelőség, a titkárság irodái mind-mind elférnek. Így végül a választás a település Szatmárnémeti felőli végén található, az Országos Talajjavító Hatóság által korábban használt házra esett.

Nagy József polgármester elmondása szerint a hivatalnak idén májusig kell kiköltöznie és 2015 év végéig be kell fejezzék a felújítási munkálatokat.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: