2012-07-09 13:02:08• hírek • (x)

Hamarosan kezdődnek a beiratkozások

Az idei évben július 16-25. között iratkozhatnak be a sikeresen leérettségizett diákok a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem 14 alapszakára.

A tavalyi évhez képest az idén két új szakot indít az egyetem, melyek alapvető célja az eddig hiányként jelentkező magyar nyelvű képzés biztosítása az adott területeken. A Közgazdaságtudományi Karon belül a Bank és Pénzügy szak, illetve a Bölcsészettudományi Kar keretében Az óvodai és elemi oktatás pedagógiája szak számít újdonságnak, ahol 25, illetve 15 ingyenes helyre iratkozhatnak be az érdeklődők. Az idén újrainduló három éves óvó- és tanítóképzés sajátossága, hogy - a szűkebb régióban egyedülállóként - kizárólag magyar nyelvű oktatást biztosít.

Az induló három éves alap szakokra összesen 585, a két éves mesteri szakokra pedig 250 helyet foglalhatnak el a diákok. A 8 mesteri szakra július 16-27. között várják a jelentkezőket, immár nem csak Erdélyből, de a határon túlról is. Az elmúlt tanévben három külföldi diák tanult az egyetemen, melyek közül ketten Magyarországról egy diák pedig Ausztriából érkezett, idén azonban a magyarországi felsőoktatási helyzet miatt több külföldi diákra is számítanak.

A PKE Erasmus programja is kibővült. Az eddigi külföldi tanulmányi ösztöndíjak mellett, a diákok most már három hónapos szakmai gyakorlatra is jelentkezhetnek, Európa bármely városába.

A Partiumi Keresztény Egyetem egyik épülete

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: