2019-01-03 06:30:18• hírek • Agerpres/Bede Emőke

Hamarosan kezdődik a Dakar-rali: Gyenes Mani már úton van Limába

'Elindultam Lima felé, és remélem, hogy startolhatok a #dakar2019-en. Ez a kilencedik részvételem, ezúttal Malle Moto-ban fogok versenyezni' - írta a Facebookra a szatmárnémeti versenyző.

A szatmárnémeti Dakar-hős egy hónappal ezelőtt egy fotózás közben eltörte a jobb karját. "Most a felépülésre koncentrálok. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy célba érjek Limában" - írta akkor a kórházból.
 

Az Autonet Motorcycle Team motorversenyzőjére kemény feladat vár, hiszen már nincs sok ideje a regenerációra. 2019. január 6-án ugyanis indul a világ egyik legnehezebb versenye, a Dakar-rali. A kétkerekű szörnyek Peru fővárosában bőgnek fel majd először, majd egy megpróbáltatásokkal teli 5 ezer kilométeres szakaszt kell megtenniük sivatagi dűnéken át, hogy január 17-re visszaérjenek Limába. A 2018-as Dakaron egyébként Mani Románia egyetlen képviselőjeként összesítettben a 23. helyen végzett.



Az idei év érdekessége, hogy Mani új motorral áll majd rajthoz. Az új versenygép 5 kilogrammal könnyebb az eddig használt modellnél, alacsonyabb a fogyasztása és a mérnökök alakítottak a vázgeometrián is. Összességében erősebb és könnyebben kezelhető, irányítható lett motorkerékpár. „Sokat változott a tavalyi kiíráshoz képest a Dakar-rali: több ország nem vállalta a szervezést, így csak Peruban lesznek futamok. Ez azt jelenti, hogy kimarad az Andokban, 4 ezer méteres tengerszint feletti magasságban tartott néhány versenynap. Sok lesz viszont a homokdűne, azt hallottam, hogy a verseny 70 százaléka homokos felületen zajlik majd” – mondta el korábban a Szatmár.ro megkeresésére Gyenes Emánuel.  

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: