2018-03-11 08:20:03• hírek • Szatmár.ro

Hamarosan kezdődik R. Razvan, az apai hármas gyilkosság vádlottjának tárgyalása

Az apai hármas gyilkosságért hamarosan ítélőszék elé áll R. Razvan, aki az ellene szóló számtalan bizonyíték ellenére sem hajlandó vallomást tenni.

A gyanúsított elleni vádirat szerint a férfi többször is módosította vallomását a nyomozás során, de tettét egyszer sem ismerte be. Az újragondolt vallomások nem csak a bizonyítékoknak, de sokszor önmaguknak is ellent mondtak.


A nyomozók figyelmét például felkeltette az, hogy a gyanúsított híváslistája teljesen törlődött, ezért a mobilszolgáltató segítségét kérték. Ekkor derült ki, hogy a férfi - vallomása ellenére - háromszor is beszélt édesanyjával telefonon, mielőtt elkövette volna a brutális gyilkosságot. Szintén perdöntő bizonyíték lehet az Apa település térfigyelő kamerája által rögzített felvétel is, amelyen jól látszik, amint a férfi megérkezik édesapja autójával a buszmegállóba, hogy megvárja munkából hazatérő édesanyját.


Az is tisztán kivehető, hogy egy ronggyal végigtörölgeti az autó műszerfalát, kormányát és sebváltóját, sőt, a gyilkos fegyver is látszik a felvételen, amelyet maga mellé készített. Anyja megérkezésének pillanatában keresztet is vetett. A férfi mindennek ellenére tagadja a gyilkosság tényét.


Ez csak néhány azok közül a bizonyítékok közül, amelyekről korábbi cikkünkben már beszámoltunk a Szatmár.ro olvasóinak. R. Razvan hamarosan ítélőszék elé állhat, de nem Szatmárnémetiben, hanem Nagyváradon.


Hamarosan talán végre pont kerülhet az ügy végére és Razvan akár élete végéig is börtönben ülhet majd tettéért, mivel nem hajlandó együttműködni a hatóságokkal. Ha valaki beismer egy gyilkosságot, legkorábban 20 év után szabadulhat, erre Razvannak jelenleg nem sok esélye van, hacsak nem tér jobb belátásra a vallomását illetően.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: