2016-02-22 15:33:48• hírek • Szatmár.ro

Hamarosan beüzemelik a digitális röntgengépet a TBC-kórházban

A tüdőbetegek kórházában rengeteg fejlesztés történt - számolt be a 2015-ös évről az igazgató.

A Szatmár Megyei Tanács kis gyűléstermében Ioan Sergiu, a TBC-kórház igazgatója mutatta be az elmúlt évi megvalósításokat, illetve a jövőbeli, idei terveket. Beszámolója elején azonnal megköszönte a támogatást a megyei tanácsnak.

Sergiu szerint az egyik legfontosabb dolog az, hogy a kórház felszereltsége egy digitális röntgengéppel bővült, amit napokon belül beépítenek és munkába állítanak. A tervek között szerepel a szatmárnémeti és a bikszádi kórházépület felújítása is. Ezt a tetőszerkezettel kezdenék.

Hamarosan be fogják vezetni a vizet a bikszádi kórházba, ez csak attól függ, hogy mikor vezetik be a vizet a településre.

Az elmúlt évben a szatmárnémeti kórházépületben kiépítették a tűzvédelmi rendszert, illetve a térfigyelő rendszert. Ezeket bővíteni szeretnék idén, illetve a két rendszert kiépítenék a bikszádi épületben is.

A tavalyi évben egyébként közel 12 millió lejből gazdálkodhatott az egészségügyi központ.

Dr. Ioan Sergiu a 2015-ös TBC-s megbetegedések pontos számát egyelőre nem tudta megmondani, csupán a tavalyi év első kilenc hónapjáról szóló statisztikákkal rendelkezett - akkor 228 beteget tartottak nyilván.

Mint mondta, márciusban lesz a tuberkulózis napja, ebből az alkalomból fognak majd bővebb és egész évre szóló statisztikákat nyilvánosságra hozni a betegek számával kapcsolatban.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: