2020-07-10 15:10:18• hírek • Bajnai Botond

Hamarosan befejeződik a járdák korszerűsítése, közben már a földgáz bevezetését tervezik Pusztadarócon

Eredményes időszak zárul nemsokára Pusztadaróc községben, hiszen nemsokára pont kerülhet a járdakorszerűsítés végére, minek köszönhetően Pete település kivételével minden faluban 100%-os lesz a járdák lefedettsége.

Két éve kezdődött el az új, aszfaltozott, szegélykővel ellátott járdák építése, valamint az árkok kibetonozása Pusztadarócon, Szamosdarán és Atyában, mára pedig alig van hátra néhány utca, ahol ne ért volna még véget a munkálat.



Găman Mihály polgármester szerkesztőségünknek elmondta Pusztadarócon már csak 2 utcában kell árkokat betonozni, míg Szamosdarán 3 utcában nem készült el teljesen a munka. Atyában már tavaly sikerült mindezt befejezni, míg Petén előbb a csatornahálózat kiépítését szeretnék megvalósítani (mely már a közbeszerzés folyamatában van), de utána ott is tervben van a járdák leaszfaltozása.

Pusztadaróc községben a járdakorszerűsítés az önkormányzat önerős beruházása, melye a két év leforgása alatt, mintegy 3 millió lejt fordít a polgármesteri hivatal.



Tervben van a földgáz bevezetése is a községben

A járdakorszerűsítés még véget sem ért, viszont Găman Mihály polgármester a következő nagy beruházást tervezi a község javára: a régóta várt földgázbevezetés a küszöbön áll.


A mintegy 2 millió eurós beruházáshoz minden jóváhagyást sikerül beszereznie az önkormányzatnak, a naprakész terveket éppen pénteken vette át a polgármester. Minden adott volna a projekt kivitelezéséhez, egyedül az anyagi fedezet forrása kérdéses még – magyarázta a községvezető.


„Egyelőre ez a válság még tart. Úgy politikailag, mint járványügyileg is, ezért nehéz tisztázni milyen anyagi forrásokkal számolhatunk. Mi a tervekkel készen vagyunk, csak egy olyan pályázati kiírásra vágyunk, amelyet megragadva sikerül megszerezni a szükséges összeget. Hogy kormánytámogatás lesz, vagy egy európai uniós pályázat, még nem tudjuk, de mindkettőre lenne igazából lehetőség, de néhány dolognak le kell tisztázódnia még az országban” – magyarázta Găman Mihály. Hozzátette ugyanakkor azt is, hogy a gázbevezetés Pusztadarócon kezdődne, beleértve a teljes Davilas negyedet is, majd Szamosdarán és Petén folytatódna, úgy hogy ez mind három teleülés számára 100%-os lefedettséget biztosít.


„Tudni kell azt is, hogy a fogyasztási kvótát meghagyjuk Atya számára is, így ha bármikor lesz igény és kereslet a szolgáltatás iránt, már nem lesz nagy nehézség ott is bevezetni” – tette hozzá a polgármester.


Tervben az atyai szennyvízhálózat kiépítése is

A községvezető a szerkesztőségünk munkatársaival folytatott beszélgetés során beszámolt arról is, hogy még tavaly elkészültek az atyai szennyvízhálózat kiépítésének tervei, melyre szintén finanszírozást keres az önkormányzat. „Szeretnénk ott is kiépíteni a csatornahálózatot, amit rá lehet majd csatolni a pusztadaróci rendszerre, amely a szatmári hálózat része. Ezen beruházás kapcsán, mintegy 3,5–4 millió lejes költséggel számolunk, de egyelőre itt sem tudjunk pontosan, milyen forrásból sikerül mindezt kivitelezni.


Zajlanak a szabadtéri karbantartási munkálatok is

A polgármesteri hivatal munkacsoportjának segítségével, akik egyébként a kultúrházak és a sportcsarnok belső javításain is tevékenykedtek az idén, már zajlik a sportpályák lelátóinak korszerűsítése, de folyamatosban van a kerítésjavítás, és nemrégiben elkészült a polgármesteri hivatal udvarán lévő gépparknak védelmet nyújtó építmény befedése is. Ugyanakkor állandóan zajlik a közterület-karbantartás, azaz a parkok, a zöldövezetek, útszegélyek kaszálása, rendszeres időközönkénti rendbetétele. Annak ellenére, hogy a labdarúgószezon szünetel, a község futballpályáinak játékfelületét is karban kell tartani, különben tönkre megy - hangsúlyozta a községvezető.


Tervek az év végére

Tervekből sincs hiány a községben, ugyanis mint megtudtuk, a gáz és a csatornahálózat finanszírozásának megtalálása mellett az év második felére két szamosdarai utca leaszfaltozását is tervezi még a polgármesteri hivatal. Az erre vonatkozó szerződést már sikerült is megkötni a kivitelező céggel. Ha ezt a két utcát sikerül leaszfaltozni, akkor úgy Pusztadarócon, mint Szamosdarán és Petén (egy sikátor kivételével) is minden utcát aszfalt borít majd - summázta az idei év legfontosabb célkitűzéseit Găman.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: