2016-04-15 16:51:05• hírek • Kocsis Zoltán

Buszjegyet már nem lehet fizetni SMS-sel, de parkolást igen

Másfél évvel ezelőtt, 2014 szeptemberében Ionut Bujor igazgató sajtótájékoztatón jelentette be, hogy 2015-től SMS-sel is lehet majd fizetni a Transurban buszain. Az, hogy március 18-tól ez a fizetési lehetőség megszűnt, már nem ért meg egy sajtótájékoztatós bejelentést a tömegközlekedési vállalat vezetőinek. Pedig a kudarc nem teljesen az övék.

Azt ugyanis már jó ideje tudni lehetett, hogy a programot működtető SlimPlus cég körül nincs minden rendben. A cég már 2015 november elején csődvédelmi eljárást kért önmaga ellen és tetemes adósságot halmozott fel több város tömegközlekedési vállalatával szemben. Bukarestben 400.000, Jászvásáron 156.000, Nagyváradon 110.000, Gyulafehérváron 58.000, Ploiesti-ben 56.000 lejt nem fizettek ki - ehhez képes Szatmárnémetiben csak 13.000 lejt. Még a tavaly nyáron. Ezt követően ismét folyósították rendes ütemben a Transurbannak járó részt, a vállalat mégis nézhetett volna újabb alternatíva után...

Hogy miért nem tette, arra Molnár Csaba aligazgató adatai akár magyarázatul is szolgálhatnak. Elmondása szerint ugyanis havi mintegy 2000 jegyet fizettek ki SMS-sel. Ami a Transurban bevételeinek elenyésző hányada. „Az eddig használt 7525-ös telefonszám a mienk, úgyhogy ha más céget találunk, a szám valószínűleg nem változik. Ezzel együtt kevés az esélye annak, hogy hamarosan újrainduljon ez a szolgáltatás", mondta megkeresésünkre Molnár.

Noha sokan párhuzamot vonhattak az SMS-es jegyvásárlás és a parkolási díj SMS-sel történő kifizetése között, vajmi kevés az összefüggés. Cristian Bozai, a parkolási felügyeletet is működtető közterület-fenntartó szolgálat vezetője megkeresésünkre elmondta, ők egy temesvári céggel állnak szerződésben, az SMS-es fizetés pedig továbbra is használható alternatíva. Sőt, a Transurbannal ellentétben, egy igen népszerű lehetőség.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: