2018-03-08 09:35:40• hírek • Bede Emőke

Hamarosan Szamosdobon és Lázáriban lehet személyit igényelni

A szatmári lakossági nyilvántartó iroda újabb akciót szervez, melynek célja, hogy személyi igazolvánnyal lássák el azokat a környező falvakban élőket, akiknek hivatalos dokumentuma már lejárt, vagy már betöltötték tizennegyedik életévüket, ám nem sikerült megszerezni az igazolványt.

Ennek érdekében az iroda munkatársai két kitelepülést is szerveznek március során. Az elsőre Szamosdobon kerül sor március 12, 14 és 16-án, e napokon gyűjtik a szükséges aktákat a település polgármesteri hivatalában. 19-én pedig már a kész személyiket lehet kivenni.
 

Március 20-án pedig Lázáriban lehet leadni az hivatalos papírokat, a kész személyi igazolványok egy héttel később érkeznek majd meg, melyeket ugyancsak a polgármesteri hivatalban lehet kiváltani.
 

A szatmári lakossági nyilvántartó irodában csak azok válthatnak ki személyi igazolványt, akik Szatmárnémeti területén vagy a hozzátartozó falvakban, azaz Egriben, Felsőberekszón, Batizon, Szamosdobon, Pusztadarócon, Lázáriban, Mikolában, Szatmárudvariban és Vetésen laknak. A jelenleg érvényben levő törvények szerint az első alkalommal igénylők tizennegyedik életévük betöltése előtt  legalább 15 nappal kell megjelenjenek az irodában. Akik hosszabítani szeretnék személyi igazolványuk érvényességét, azok akár a lejárati időpont előtt három hónappal is befáradhatnak az irodába. Azonban halogatni nem érdemes, a dokumentum lejárta előtt legalább két héttel korábban tegyük meg a szükséges lépéseket.
 

Aki elfelejtkezik ezen törvények betartásáról, annak 40 és 80 lej közötti büntetésre kell számítania.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: