2005-08-11 11:56:23• hírek • Szatmar.ro

Hamarabb jutunk útlevélhez?

050811utl.jpg Az útiokmányaikat mostmár jóval hamarabb kaphatják meg a kérelmezők.

Sikeresnek tűnik a Szatmár Megyei Prefektusi Hivatal által kezdeményezett új útlevélkérelmezési rendszer. Az útiokmányaikat mostmár jóval hamarabb kaphatják meg a kérelmezők.

Az új rendszer szerint a kérelmezőknek csak jelentkezni kell az ügyeletes tisztnél, aki előjegyzi majd őt egy maghatározott dátumon és időben, amikor is beadhatja útlevélkérelmét. A rendszer előnye, hogy abbanaz időben, amikorra az előjegyzés szól, csak a beírt személy ügyével foglalkoznak az illetékesek. A sok kérelem miatt azonban fennáll a veszélye, hogy az előre meghatározott két hetes várakozási idő akár sokkal hosszabb is lehet. Simona Balici, az útlevélosztály igazgatója arról tájékoztatott, hogy a mostani előjegyzési lista szeptember 1–ig már betelt, így csak sürgősségi rendszerben lehet azt bővíteni. Azt is hozzátette, hogy a sürgetésért folyamodók a régi rendszertől eltérően nyomós okkal kell előálljanak ahhoz, hogy az előre eltervezett listára felkerülhessenek. Azok, akik nem jelentkeznek időben, elvesztik előjegyzésüket és újra időpontot kell kérniük. Azok, akik minden szükséges aktát időben beadnak a hivatalos 20 napos kiadási idő helyett legkésőbb egy héten belül kézhezkapják az útlevelet. A hivatal vezetője szerint ez azért van, mert az ott dolgozók túlórákat vállalnak a munka menetének sikeréért.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: