2012-11-14 13:29:13• hírek • Póti Orsolya

Halmosi Sándor költő beszélgetett a diákokkal

Halmosi Sándor költő
Halmosi Sándor költő

Rendhagyó irodalomórára került sor november 14-én a Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban. Halmosi Sándor költő, a gimnázium volt tanulója beszélgetett a diákokkal irodalomról, költészetről és mutatta be Ibrahim című kötetét.

Szerda délután a Kölcsey Ferenc Főgimnázium X., XI. és XII. osztályos tanulói rendhagyó irodalomórán vehettek részt. Ez alkalommal Halmosi Sándor költő, a gimnázium volt diákja olvasta föl verseit és kíváncsian várta a diákok irodalomról alkotott véleményét.

A rendhagyó irodalomóra célja többek között az volt, hogy a diákok kötetlenül beszélgessenek és bátran tegyék fel az irodalommal - ezen belül költészettel - kapcsolatos kérdéseiket - mondta el Pataki Enikő, az iskola igazgatónője. Az óra első felében Halmosi néhány versét, többek között a Lamenta és az Antik lament című verseket olvasta fel a diákoknak, majd feltette a kérdéseket: mi a vers? Mi lehet vers? Lehetséges-e verset írni sms-ben, vagy e-mailben?

A költő szerint lehet, de a lényeg az, hogy legyen mondanivalója és a szavak mágikus hatására sokakban megszólaljon az írás.

„Több száz évvel ezelőtt, egy rendezett világban a költő helyzete más volt, másképp, a megszokottól eltérően viselkedett. Most, amikor úgy tűnik, hogy az egész világ szétesett a költő feladata az, hogy mindent visszaállítson, mindent a normalitás felé vigyen, rendet teremtsen" - mondta el Halmosi.

A diákok az előadás során megérthették, hogy a költészet nem absztrakt és nem egy számunkra elérhetetlen, messzi síkban mozog, hanem nagyon is kézzelfogható, hiszen az életből született.

Az 1971-ben született Halmosi Sándor nem költőnek készült, inkább a matematika érdekelte. Első verseskötete 2001-ben jelent meg, „A démonokkal flancoló" címmel.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: