2010-03-14 22:06:56• hírek • Szatmár.ro

Sikeres borok Halmiban

Huszonkilenc mintával neveztek be az idei halmi borversenyre.

Húsz fehérborral, kilenc vörössel neveztek be a gazdák a szombaton megtartott megmérettetésre. A zsűri elnöke, Komáromi József kihansgúlyozta: a tavalyi, gyengén sikerült verseny után az idei egyértelműen jelzi a fejlődést, előrelépést.

A bajnokbor a Sporer Josephé lett az idén: a Németországból Halmihegyre költözött termesztő vegyes fehérborára 18,9 pontot kapott. Aranyérmesek lettek még: Czumbil József, Dobroka Dorin (3 mintával), Kurtinecz Pál, Nezezon István, Kornics Gusztáv, Kispál János, Izsák Sándor, Tarr László (két mintával).

Ezüstérmet egyetlen gazdálkodó szerzett: Dobroka Dorin. A hét végén Nagykároly van soron az idei borversenyek terén: szombaton, a „Motel"-ben tartják meg a megmérettetést, amelyet a Szent Orbán Borlovagrend szervez. Benevezni szerda délutánig lehet, egy mintáért 15 lejt kell fizetni. A szervezők a megye összes településéről szívesen várják a jelentkezőket.


A tavalyihoz képest most sokkal jobbak voltak a halmi borok
A tavalyihoz képest most sokkal jobbak voltak a halmi borok


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: