2010-06-07 09:31:23• hírek • Szatmár.ro

Halmi Napjai, sztárok nélkül

Annak ellenére sikeres volt a Halmi Napjai rendezvénysorozat, hogy csak helyi és környékbeli előadók léptek fel.

Nincs szükség hírneves sztáregyüttesekhez ahhoz, hogy jól szórakozzanak az emberek - ez derült ki a szombaton és vasárnap megtartott, 2010-es Halmi Napjain, amely a tizenegyedik volt a sorban. A rendezvény a mazsorettek felvonulásával kezdődött, majd a hivatalos megnyitó következett, amelynek immár állandó szereplője Cseke Attila, egészségügyi miniszter. A tárcavezető beszédében kiemelte: ha annak idején államtitkárként és szenátorként jól érezte magát Halmiban, akkor most miniszterként is kötelessége részt venni az eseményen. Különben is - tette hozzá - a földieper egy igen egészséges gyümölcs, fogyasztása mindenki számára ajánlott. Incze Lajos, polgármester arról beszélt, hogy ez minden idők legolcsóbb falunapi rendezvénye - kizárólag a helyi és környékbeli fellépőkre alapoztak a szervezők. Ennek ellenére reményét fejezte ki, hogy mindenki jól fog szórakozni.

A földieper termesztők versenyére 13 gazdálkodó nevezett be. A zsűri döntése alapján a legsikeresebb epertermesztő Palincas Emil lett, a második helyen Kállai Katalin végzett, a harmadik Szemák Zoltán lett. Különlegességnek számított a földieperevő-verseny, melyre csak 18 évnél idősebbek nevezhettek be. Tízen vállalkoztak a 90 deka eper elfogyasztására. A leggyorsabb Varga Tamás lett, Kispál Zsoltot és Lita Ferencet megelőzve. A színpadon közben kezdetét vette a műsor: a szatmárnémeti Gyermekek Palotája, könnyűzene-együttesek szórakoztatták a közönséget, majd este szabadtéri diszkó következett.


Mazsorettek felvonulása nyitotta a rendezvényt
Mazsorettek felvonulása nyitotta a rendezvényt



Vasárnap a szokásos bográcsos ételversennyel indult a nap, amelynek győztese a mátészalkai Láncz István lett, Füzi Lászlót és Marozsán Krisztiánt megelőzve. A nap folyamán többek között szerepeltek a helyi iskolások, az Egri Csodaszarvas táncegyüttes. A miccs és a sör ipari méretekben fogyott. Tombolasorsolás is volt, melynek fődíja: egy benzines kapálógép.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: