2012-09-28 10:36:15• hírek • Kocsis Zoltán

Haldokló varjúhanggal riasztanák el az élő varjakat

Az RMDSZ frakció javaslatára hadat üzen Szatmárnémeti városa a varjaknak! A szakemberek által is támogatott akusztikus riasztás lehet a megoldás a város tereit rendszerint bepiszkító szárnyasok ellen. A próbaüzem heteken belül beindulhat az István-téren.

A lehetőségről Butka Gergely városi tanácsos számolt be, aki elmondta: a szerkezet olyan hangokat ad majd ki, ami a haldokló varjút utánozza. Ez az emberi fül számára nem lesz zavaró, mert egy megszokott károgásnak tűnik. Ugyanúgy nem okoz semmiféle kárt az egyéb madárpopulációk egyedeinek sem. Ezt a megoldást az a szakmai kerekasztal is jóváhagyta, amelynek tagja volt többek között Békéssy Erzsébet, a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója és Márk Nagy János, az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) vezetője is.

Az első zavaró antennát, magyarázta Butka, heteken belül felszerelik a Régi Kórház előtt lévő István-téren. „Egy ilyen berendezés körülbelül ötszáz euróba kerül. Beszerzéséhez nem kell tanácsi határozat, ez tisztán végrehajtói feladat", fejtette ki a tanácsos.

Amennyiben az István-téren beválik a módszer, akkor hasonló antennákat szerelnek fel a Kossuth-kertben is. „Ezzel párhuzamosan ősszel megtisztítjuk a madárpiszoktól a játszóteret és ezt tavasszal is megismételjük", mondta a városatya. Ha a módszer itt is eredményes lesz, akkor a város további zöld övezeteiben, parkjaiban is bevetik majd - tette hozzá a tanácsos.

Varjúürülékkel borított pad a Kossuth-kertben

Azzal természetesen Butka is tisztában van, hogy mindez csak egy rövid távú megoldás. A közép-és hosszú távú megoldás az lenne, ha Szatmárnémeti határában, az esetleg megépülő körgyűrű mentén ligeteket telepítenének. „Ezek egyrészt lakhelyet biztosítanának a madaraknak, így azok nem kényszerülnének a város parkjaiba, másrészt pedig óvná a várost a portól, csökkentenék a szélviharok intenzitását", vázolta a tanácsos.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: