2009-11-19 13:26:48• hírek • Garzó Ferenc/MTI

Halasztották a döntést az új kormány ügyében

A román parlament nem tűzte napirendre szerdán a Liviu Negoita román miniszterelnök-jelölt által javasolt kormány sorsáról döntő szavazást, amire most már minden bizonnyal csak az elnökválasztás után kerül sor.

Az elnökválasztás vasárnap lesz, az esetleges második forduló december 6-án.

A bukaresti képviselőház és a szenátus házbizottságainak együttes ülését nem tudták megtartani, mivel a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai távol maradtak, a testület határozatképtelen volt.  A két házbizottságnak a javasolt miniszterek előzetes meghallgatásáról kellett volna határoznia, valamint a kormány elfogadásáról vagy elutasításáról döntő parlamenti szavazást kellett volna napirendre tűznie.

A román parlament október közepén buktatta meg Emil Boc demokrata párti miniszterelnök kisebbségi kormányát. Ezt követően Traian Basescu államelnök Lucian Croitoru bankszakembert kérte fel kormányalakításra, annak ellenére, hogy az ellenzéki szociáldemokraták, a liberálisok, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a nemzeti kisebbségek alkotta, 65 százalékos parlamenti többséggel rendelkező alkalmi ellenzéki szövetség Klaus Johannis nagyszebeni polgármestert javasolta miniszterelnöknek. Croitorunak így nem volt sikere a parlamentben, a törvényhozó testület elutasította az általa javasolt kabinetet.


Az ideiglenes kormány még áll. Megérettek a cserére.
Az ideiglenes kormány még áll. Megérettek a cserére.


Basescu ezt követően kérte fel Negoitát, aki már röviddel kinevezése után - az ellenzéki politikusok nyilatkozatai alapján - kételyeinek adott hangot, hogy javasolt kormánylistája egyáltalán a parlament elé kerülhet-e a választások előtt.
Az ellenzéki pártok ugyanis már akkor egyetértettek abban, hogy a november 22-i elnökválasztásig a jelenlegi ügyvivő Boc-kormány maradjon hivatalban, az elnökválasztás ugyanis gyökeres átrendeződést eredményez majd a romániai pártok közötti erőviszonyokban. A szociáldemokraták bevallottan törekedtek arra, hogy a választás utánra halasszák az új kormány megalakulásáról szóló döntést.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: