2017-07-26 22:09:13• hírek • Blikk.hu

Hálás a rajongó, hogy Pásztor Anna ráharapott a mobiljára!

Mint arról a Blikk is beszámolt: az együttes énekesnője állítólag szilánkosra rágta egy rajongója telefonját. Sokan támadták Pásztor Annát tettéért, aki a zenekar nyilvános bejegyzése szerint „jóféle életszagú muzsikával, és valódi emberi inter­akciókkal” akarta kárpótolni a koncertezőt.

– Kicsit félreérthető volt, mert az túlzás, hogy szilánkosra rágtam, a telefont a számban tartottam, és véletlenül megpattant egy helyen a fedőlapja – tudtuk meg Annától. A hozzászólók közül sokan nehezményezték, hogy mindössze egy öleléssel vagy zenével akarja egyenlíteni a számlát.

– A koncert után találkoz­tunk az illetővel, és természe­tesen azonnal felajánlottuk a fiatalembernek, hogy megfizetjük a keletkezett anyagi kárt vagy kicseréljük a mobilját. Felajánlottuk neki azt is, hogy elsőként kap a legújabb albumunkból, de azt mondta, hogy ne bolondozzunk vele, azt a mobilt sosem fogja lecserélni, mert rajta van a DNS-em – mondta a Blikknek nevetve az énekesnő. A buli után közös­ képek is készültek a „károsulttal” és a zenekar tagjaival, kapott auto­gramot, és egy örök élmény maradt neki az eset, ami az interneten kisebb botránnyá dagadt. Anna egyébként magyarázatot adott arra is, hogyan került a mobil a rajongó kezéből az ő szájába.

A teljes cikket itt olvashatod el!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# ballagók2020 # koronavírus # baleset # helyhatósági2020 # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: