2014-04-26 08:59:18• hírek • MTI

Hálapénz: 280 ezer euró

Az egészségbiztosító által jogellenesen megtérített plasztikai műtétek ügyében indított az ügyészség nagyszabású vizsgálatot a bukaresti égési és plasztikai sebészeti kórháznál, ahol orvosok jelentős összegű hálapénzeket fogadtak el a páciensektől - jelentette a Mediafax hírügynökség.

Ügyészségi forrásokból a hírügynökség úgy tudja, hogy a kórház megkárosította az államkasszát azáltal, hogy hamis diagnózis alapján olyan műtéti költségeket téríttetett meg a biztosítóval, amelyeket a törvény nem tesz lehetővé.

A kórházban és a meggyanúsított orvosok otthonaiban végzett házkutatások során az ügyészek csaknem 280 ezer eurót találtak, amelyről feltételezik, hogy hálapénzként kapták a páciensektől. Egyes gyanúsított orvosok otthonában 50-60 ezer euró nagyságú összeget is találtak. A kórházban dolgozó, éjjeli ügyeletet ellátó orvostól ezer eurót foglaltak le. A Digi 24 hírtelevízió értesülése szerint két orvost őrizetbe vettek.

A vádhatóság 45 gyanúsítottat és tanút fog kihallgatni ebben az ügyben. A hírügynökség úgy tudja, a vádhatóság 26 személy ellen indított bűnvádi eljárást.

Egy feljelentés alapján kezdődött a vizsgálat tavaly év végén, de a titkosszolgálatoktól is úgy értesültek, hogy a bukaresti kórház megkárosítja az államkasszát az illegális költségtérítések révén.

Az orvosi kamara adatai szerint Romániában egy szakorvos hivatalosan átlagosan havonta 435 eurónyi  összeget visz haza.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: