2016-01-21 08:42:49• hírek • MTI

Halált okozott a csokitojásba rejtett játék

Megfulladt egy hároméves gyerek a délnyugat-franciaországi Toulouse-ban, miután a torkán akadt egy Kinder tojásba rejtett apró játék - közölte a csendőrség a boncolás eredményét.

A helyi ügyészség eljárást indított a vasárnapra virradó éjjel történt haláleset pontos okának megállapítására. A kislány a toulouse-i kórházban halt meg, a kedden elvégzett boncolás szerint halálát fulladás okozta.
A gyerek azután került kórházba, hogy lenyelt egy kerékkel ellátott kis játékot, amely egy csokitojásban volt elrejtve. A kis kerék pedig az anyja elmondása szerint levált a játékról.

"A gyerek nagyapjának nagyon gyorsan, még a helyszínen, sikerült a játékot kiszednie (az unokája torkából), de a kómába esett gyerek a kórházba kerülését követő éjjel meghalt" - olvasható az ügyészség közleményében.

A Kinder csokitojást forgalmazó Ferrero olasz cég kedden közleményben jelezte, hogy egyelőre nem tudja sem megerősíteni, sem cáfolni, hogy a Kinder márka érintettségéről van szó a tragédiában. A vállalat jelezte, hogy sem a hatóságok, sem a család nem vette fel vele a kapcsolatot. "A Ferrero minden új részletet nyilvánosságra hoz, amint a tudomására jut" - írta a forgalmazó.

A negyven éve forgalomba került Kinder tojás vagy hivatalos nevén Kinder meglepetés óriási népszerűségnek örvend Európában, az Egyesült Államokban viszont be van tiltva. A tojás formájú csokiréteg alatt egy, általában sárga színű műanyag kapszula rejti a meglepetést, gyakran apró darabokból összeállítható játékokat. A Ferrero a forgalmazáskor figyelmeztet arra, hogy háromévesnél fiatalabb gyermekeknek nem adható az apró játékdarabok miatt, és felnőtt jelenlétét javasolja a csokitojás felbontásához.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: