2014-01-08 11:46:52• hírek • Kocsis Zoltán

Halálra gázoltak egy gyalogost Kismajtényban

Egy héten belül a második halálos gázolás történt kedd este Szatmár megyében: ezúttal Kismajtény település közelében, a Vraja Crasnei étteremnél egy nagyváradi férfi vesztette életét.

A rendőrség tájékoztatása szerint a baleset január 7-én, kedden este 22.00 óra körül történt a DN 19 jelzésű országúton. A 43 éves Francisc S. nem vette észre az úttesten szabálytalanul, fényvisszaverő mellény nélkül gyalogoló 56 éves férfit és tehergépkocsijával elgázolta őt.

A nagyváradi férfi a baleset következtében a helyszínen életét vesztette. A kamion vezetőjét a helyszínen alkoholtesztnek vetették alá, ám az negatívnak bizonyult. A perdöntő ebben az esetben a véralkohol-vizsgálat eredménye lesz. A közlekedési rendőrség folytatja a nyomozást, hogy megállapítsák a baleset pontos körülményeit. Francis S. ellen egyelőre gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával indítanak eljárást.

Egy héten belül ez már a második halálos gázolás Szatmár megyében. Múlt kedden, az óév utolsó órájában a 22 éves B. Vasile két férfi gázolt el Turc településen. Közülük egy 54 éves helyi lakos az életét vesztette.

Szintén a rendőrség tájékoztatásából derült ki, hogy 29 napos előzetes letartóztatásba helyezték azt a négy csehipusztai fiatalembert, akik hétfő hajnalban nyolc nagykárolyi és egy-egy érszakácsi és tasnádszarvadi személygépkocsiból lopták el az akkumulátort.

Szintén büntetőjogi eljárás indul a 18 éves Vasile G. ellen, akit Avasfelsőfaluban hamis, Franciaországban kiállított forgalmi engedéllyel ellátott személygépkocsi vezetése közben állítottak meg a rendőrök.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: