2013-12-30 20:11:51• hírek • Kocsis Zoltán

Vasárnap két autó borult árokba – ezúttal senki sem vesztette életét

Képünk illusztráció
Képünk illusztráció

Akár fekete hétvégeként is bevonulhatna az éves eseménynaplóba a 2013-as esztendő legutolsó hétvégéje Szatmár megye közútjain: nyolc baleset, egy halott, két súlyos és hét könnyebb sérült a három nap mérlege.

A legsúlyosabb következményekkel járó közlekedési baleset még péntek délután történt Nagykároly és Börvely között. A 81 éves Eugen L. a nem megfelelően megválasztott haladási sebesség következtében elveszítette uralmát gépkocsija fölött és az árokba borult. Az idős férfi sajnálatos módon nem élte túl a balesetet. Pénteken és szombaton további öt közlekedési baleset történt, melyeken két személy súlyosan, négyen pedig könnyebben megsérültek.

Vasárnapra két közúti baleset maradt és érdekes módon mindkét esetben az árokban kötött ki a jármű. Az első baleset 10.00 óra körül a DN1F jelzésű országúton történt Gencs közelében. A 40 éves B. András elveszítette uralmát gépkocsija fölött a nedves úttesten és az árokba borult. A zilahi férfi megúszta sérülés nélkül, 14 és 17 éves utasai pedig kisebb zúzódásokat szenvedtek csupán.

A második eset éjfél környékén Vámfaluban történt. A 23 éves Mitica P. szintén nem tudta úton tartani járművét, amely az árokban kötött ki. A gépkocsi 16 éves utasa kisebb sérüléseket szenvedett, míg Mitica P.-ről kiderült, alkohol befolyásoltsága alatt vezetett - a szonda 0,14 mg/l koncentrációt mutatott kifújt levegőben.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: