2017-01-25 21:28:03• hírek • Kocsis Zoltán

Halálos gázolás Kiskolcson – harmadik alkalommal ütötték el az áldozatot

Halálos közlekedési baleset történt szerda este a 193-as megyei úton, Kiskolcs területén, a főút és a helyiek által Nagyútnak nevezett utca kereszteződésének közelében. Egy teherszállító kisbusz elgázolt egy helybéli férfit, aki a helyszínen életét vesztette. A helyszínelés miatt órákig állt a közúti forgalom.

A baleset 20.30 körül történt, amikor a Ford típusú furgon, amely Szatmárnémeti irányából Nagybánya felé haladt, átgázolt a földön fekvő férfin. A 47 éves sofőr a gyenge minőségű közvilágítás sötétjében csak nagyon későn vette észre a férfit, akit mintegy száz méteren keresztül vonszolt a gépkocsi előtt/alatt. Több tíz méteres területen húscafatok borították az aszfaltot, az áldozatnak egyszerűen szétment a koponyája.

A helybéliek szerint a 32 éves áldozatnak, K. Lórándnak komoly problémái voltak az alkohollal („Többet volt részeg, mint józan", fogalmazott egy falubeli), ezért gyakran bóklászott részegen az úttesten. Mi több, korábban már két alkalommal is elgázolták. A harmadik sajnos végzetesnek bizonyult.

A helyszínelést végző rendőrök és csendőrök nem erősítették meg, de nem is cáfolták, hogy a férfi részeg volt-e, azt viszont megerősítették, hogy az úttesten feküdt, amikor elgázolták.

A helyszínen elvégezett alkoholteszt tanúsága szerint a furgon 47 éves sofőrje nem állt alkohol hatása alatt.

A helyszínelés miatt a közúti forgalom több mint két órán keresztül szünetelt.

Az elmúlt fél évben ez immár a harmadik tragikus baleset ezen az útvonalon. Előbb augusztus közepén a szomszédos Szamoskóródon egy 19 éves fiatal férfit, majd november első napjaiban ugyanazon a településen egy 87 éves bácsit gázoltak halálra.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: