2010-06-18 16:20:00• hírek • Szatmar.ro

Halálos cigarettázás

Egy személy halálához és egy másik füstmérgezéséhez vezetett az el nem oltott cigaretta Csomaközön.

Péntek délelőtt 10,45 órakor tűzeset miatt riasztották a nagykárolyi tűzoltóságot, akik két tűzoltókocsival, illetve a S.M.U.R.D. egy csapatával érkeztek Csomaközre, a tűzeset helyszínére. A szaniszlói és a csomaközi önkéntes katasztrófaelhárítókkal közösen kezdték el megfékezni a tűzet, ami ekkorra már annyira elterjedt a 80 négyzetméteres lakásban, hogy a szomszédos épületeket is fenyegette. Az oltásba a szatmári Szamos katasztrófaelhárítási szerv is bekapcsolódott.

A lánglovagok a szóban forgó épületben megtalálták az ötvenhárom éves Rus Ecaterina elszenesedett holtestét, illetve Rus Gheorghet, akit a helyszínre érkező mentők füstmérgezés miatt elsősegélyben részesítettek. A férfit utóbb a Nagykárolyi Városi Kórházba szállították további kivizsgálásra.

A tűzet amely nagy károkat okozott 11,55 órakor sikerült teljesen megfékezni. A lángok martalékává vált a húsz négyzetméteres konyha belsőrésze, az elektromos háztartási gépek, illetve a tetőnek mintegy 30 négyzetméteres felülete. A becsült kár körülbelül 20.000 lejre rúg. A tűzoltóságtól megtudtuk, a tűzet minden bizonnyal egy el nem oltott cigaretta okozott.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: