2016-04-07 12:57:20• hírek • Kocsis Zoltán

Bizarr közlekedési baleset Nagykárolyban – három súlyos sérülttel

Bizarr közlekedési baleset történt csütörtök reggel Nagykárolyban, az idős autós előbb egy gyalogost, majd egy másik gyalogost és egy kerékpárost gázolt el. Mindhárman súlyosan megsérültek, kórházba kellett szállítani őket.

A rendőrség tájékoztatása szerint a baleset reggel nyolc előtt pár perccel történt az A.I. Cuza utcán. A 75 éves B. Mihály személygépkocsijával haladva nem adott elsőbbséget a gyalogosan közlekedő 60 éves C. Franciscnak, aki a gázolás következtében súlyosan megsérült.

Nem ő volt azonban az egyedüli sérültje az esetnek, hisz a balesetet követően az idős autós ijedtében kapkodni kezdett, manőverezése során pedig elgázolta az úttest mellett gyalogló 23 éves M. Kingát, valamint a szemben lévő sávban kerékpárjával közlekedő 47 éves B. Zoltánt is.

Mindhárman súlyos sérüléseket szenvedtek, a fiatal nőt és a kerékpárost a Szatmár Megyei Kórházba, a gyalogos férfit a Nagykárolyi Városi Kórházba szállították.

Az idős autós a helyszínelést végző rendőröknek azt vallotta, rosszul lett vezetés közben, ezért nem tudott megállni és elsőbbséget adni a gyalogosnak. A helyszíni vizsgálatok szerint a férfi nem fogyasztott alkoholt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: