2010-06-29 09:32:16• hírek • Szatmar.ro/MTI

Újabb áldozatai vannak az árvíznek

Románia keleti részében nyolcan haltak meg a kedd hajnali áradásokban, kilenc személyt pedig eltűntnek nyilvánítottak.

A legtöbb halott a Románia észak-keleti részén fekvő Botosani megyében van, ahol hatan vesztették életüket, miután a megáradt folyók és patakok elöntötték Dorohoi város utcáit. Ezen a településen összesen öten haltak meg saját házukban, miután egy patak váratlanul elöntötte a települést. Egy személyt eltűntnek nyilvánítottak. Másik tizenhárom települést is érintenek az áradások, így Botosani megyében összesen 1700 embert kellett kiköltöztetni.

A szomszédos Suceava megyében is ketten meghaltak, nyolc személyt pedig eltűntnek nyilvánítottak. Az áradások miatt ebben a megyében majdnem 300 embert költöztettek ki lakásából. Itt összesen 48 települést érint az árvíz, és majdnem ezer ház rongálódott meg.

A legmagasabb szintű, vörös színű árvízriadót rendeltek el a magyarok által többségben lakott, kelet-erdélyi Kovászna megyében is, ahol az elmúlt napok esőzései miatt szintén áradások fenyegetik a lakosságot. Ott a Feketeügy nevű folyó lépett ki a medréből, és négy országúton jelenleg nem lehet közlekedni. A hatóságok Kökös (Chichis) településnél védőgátat emeltek, hogy megelőzzék a nagyobb kárt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: