2006-09-04 14:13:07• hírek • Noemi Brigitta Boros

Halálbüntetést kaphatnak

 Négy amerikai katonát is kivégezhetnek három iraki fogoly meggyilkolásáért.

Halálbüntetést kért négy amerikai katonára a hadbíróság nyomozótisztje, amiért azok ez év május 9-én meggyilkoltak három iraki foglyot az észak-iraki Tikrit közelében.

A katonák azzal védekeznek, hogy a három irakit kizárólag önvédelemből ölték meg, ugyanis a foglyok kést vettek elő, hogy azzal kiszabadítsák magukat és megszökjenek. A hadbíróság nyomozótisztje szerint  a három amerikai katona előre kitervelte a gyilkosságot, negyedik társukat pedig megfenyegették, nehogy elárulja őket, ezért a súlyosbító körülmények miatt halálbüntetést érdemelnek. A hadsereg bagdadi szóvívője még nem hozta nyilvánosságra az ügy részleteit.

Ha bebizonyosodik a négy amerikai katona bűnössége, akkor halálbüntetéssel sújtják őket. Az Amerikai Egyesült Államokban 1961-ben, vagyis 45 évvel ezelőtt szabtak ki utoljára halálbüntetést amerikai katonára, amiért az megerőszakolt és gyilkosságot kísérelt meg egy osztrák kislány ellen.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: