2015-08-23 15:41:59• hírek • Szatmár.ro

Halak György és Bajai Jópofa Srácok győzelem a halételek versenyén

A Kossuth-kert egyik részében halételek főzőversenye, a másik részében gyerekprogramok várták az érdeklődőket vasárnap délelőtt. A gyerekek remekül szórakoztak, de nem kell félteni a szakácsokat - feléjük is nagy volt a vidámság.

A szombat esti-éjszakai programot követően a szervezők mellett a szakácsok keltek igazán korán - a reggeli órákban ugyanis kezdtét vette a halételek versenye, amelyen tizenegy csapat vett részt. Sült és főtt a hal, mértékkel, de fogyott a pálinka is. Mindenki elővette a titkos receptet, a titkos hozzávalókat, a gyorsan vagy kicsit lassabban elkészülő étkeket pedig forrón tették a zsűri elé. Persze a zsűrinek most sem volt könnyű dolga, bár Pálszabó Mihály mesterszakács szerint volt, hogy egy-egy oda nem illő fűszer is bekerült az ételbe. Ezzel együtt jó, nagyon jó és legjobb ételek kerültek a zsűri elé.

A díjkiosztást 14.30 körül tartották: a halászlevek közül a Bajai Jópofa Srácok csapata vitte el a fődíjat, a halételek mezőnyében pedig a színészek voltak a favoritok. Külön gratulálunk nekik a névválasztáshoz: a Halak György kft. vezetői Nagy Csongor, Kányádi Szilárd és Péter Attila Zsolt voltak.

A Zöld Ház közelében felállított színpadon eközben bábelőadások voltak, de a Gyerek Ki-Mit-Tud is izgalmas voltm, hiszen igazán tehetséges kicsik produkcióit követhettük nyomon. Közben persze zajlottak a kézműves-foglalkozások, gyerkőcök játszottak hagyományos játékokkal az Aranykapu Kulturális Egyesület szalmavárában illetve a Borókagyökér Egyesület udvarában.

Egyre nagyobb a forgalom a kézműves portékákat árusítók standjai körül, az igazán sok embert pedig délutánra várják a Kossuth-kertbe. Fellép majd Zalatnay Sarolta és Wolf Kati, az új főtéren pedig a Neoton Família fog koncertezni.

Népzenei színpad és környéke

15.00 - Bőrdíszművezés Lévay József mesterrel.
15.30 - Gyere, táncolj velünk! Zumba Andival gyerekeknek és szüleiknek.
16.00 - A Készíts míves játékot saját kezűleg gyermekednek című pályázat eredményhirdetése, díjkiosztás.
16.30 - A XIV. PMN - 2015 legmívesebb kézműves terméke című pályázat eredményhirdetése, díjkiosztás.
16.30 - Salsa táncbemutató, a Passion for Salsa Club előadásában.
17.00 - Elindultam szép hazamból, a nyíregyházi Szabolcs Táncegyüttes előadása.
18.00 - Honvágytánc, a balánbányai Ördögborda Néptáncegyüttes előadása.

Nagysátor
16.00 - Les Gábor, jelenleg Bodonyban (HU) élő és alkotó, nagybányai származású keramikus-fazekasmester előadása népművészetről, mesterségről, életről és a szatmári fazekasságról.
16.00 - Dog Training és az Alpha K9 Kutyakiképző Iskola közös engedelmességi, őrző-védő agility bemutatója.

City Rádió színpad (Nagyszínpad)
15.00 - Fekete rózsák zenekar koncertje
16.00 - Meg akartam házasodni. Vidám pillanatok a Harag György Társulat színészeivel
17.00 - Sörivó verseny, az Igazi Csíki Sör szervezésében
17.30 - Zalatnay Sarolta (HU) koncert
19.00 - Wolf Kati (HU) koncert

Újközpont - Október 25. tér
21.00 - Neoton Família koncert (HU)


Kiemelt támogatók: Nemzeti Kulturális Alap, Szatmárnémeti Városi Tanács, Szatmár Megyei Tanács, Bethlen Gábor Alap, Földművelődésügyi Minisztérium, Nemzeti Együttműködési Alap, Communitas Alapítvány

Aranyfokozatú támogatók: Autonet, Tarr Beton, No Pardon Pub, Igazi Csíki sör, Barta Ati, CBA Nord Vest

Ezüstfokozatú támogatók: Rosendahl, Farmacenter, Arnisol, Nord Star, Ecomatrix, Transpink, Pizzerie & Motel Al Capone, Ratioterm, Aquastar, Salvator, Ferys Invest, Edmeea Trans, Mark Manufaktur, Hanna Konyhatehnika, Meteor, Diego, Mindig Friss, Quick 24, Hutton, Beta Security, Florisal, Promocraft, Hotel Dana, Business Transaction, Gerbog

Támogatók: Qualiform Romania, Karmob, Secondtex, Technosam, Bodnar, Contitech Fluid Automotive Romania, Czier Tibor, Neptun Company, Mecaf, Nagy Textile, Poszet, Radical, Samfero, SVD Bau, Termo, Ave Impex, Siha Romania, Emil Gill Style, West Medica, Zolihusi, Alconor, Gati Const, Ambo Software, Apollonia, Bocons, Capco, Exotic K, Infocenter, Kiramik, Sat-an, CBS, Fastus, Erdholz, Erlux, Eskimo, Tisza-Fish.

Fő médiatámogatók: Szatmári Friss Újság, City Rádió, Szatmár.ro

Kiemelt médiatámogató: Transindex

Médiatámogatók: Informația Zilei, ITV, Portalsm.ro, M1, Duna TV, ETV, Kölcsey TV, Krónika, Bihari Napló, Erdély Online, Kelet Magyarország, Nyiregyházi Napló, Maszol.ro, Kolozsvári Rádió Románia, Retro Rádió, Som Rádió, Nagybánya.ro, TV 1, Erdélyi Riport, Erdély FM

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: