2011-07-25 16:26:15• hírek • Kocsis Zoltán

Halad a Burgya-sarki körforgalom ügye

Erdély szinte valamennyi nagyvárosához hasonlóan az utóbbi években gombaként nőttek ki a körforgalmak Szatmárnémetiben is, amivel a szakemberek a közúti közlekedés és forgalom gyorsítását, fluidizálását célozzák meg. Rendszerint sikerrel.

Szatmárnémetiben a legnagyobb ilyen irányú változás és befektetés a Burgya sarkon várható, ahol a Decebal híd, a Closca sugárút, a Lucian Blaga sugárút és a Károlyi út találkozási pontjánál váltja majd fel a forgalmi lámpákat a körforgalom. Bár ezzel kapcsolatban a hivatalos bejelentés már hónapokkal ezelőtt megtörtént, kíváncsiak voltunk, milyen stádiumban áll a megvalósítás, ezért megkerestük Kereskényi Gábort alpolgármestert.

A politikus elmondta, hogy jelenleg is zajlanak a tervek elkészítését érintő közbeszerzési licit előkészületei. „Olyan nagy volumenű munkáról van szó, hogy megvalósíthatósági tanulmányra, műszaki terve van szükség", mondta Kereskényi. Aki szerint az idei évben el kell készülniük a „háttérmunkával" és jövő tavasszal hozzáfognak a konkrét kivitelezéshez.



Valószínűleg véglegesítik a tavasszal kiépített körforgalmat a Pálfalvi út végén


Bár olvasóink közül többen is megkérdőjelezik a Pálfalvi út és a Jubileului utca találkozási pontjánál kialakított ideiglenes körforgalom létjogosultságát, az alpolgármester szerint ők ugyanúgy pozitív visszajelzéseket kaptak, mint a Pálfalvi ut és a Lucian Blaga sugárút sarkán található körforgalomról. „Ezek véglegesítéséről a Közlekedésbiztonsági Bizottság dönt majd, de a jelen állás szerint annak a nagyobb a valószínűsége, hogy ezeket véglegesítjük", árulta el Kereskényi Gábor.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: