2015-11-09 09:50:48• hírek • refszatmar.eu

Hálaadás és hazatérés napja Józsefháza-Hegyen

A negyedszáz lelkes Józsefháza-hegyi gyülekezet templomában mintegy hatvanan gyűltek össze, hogy hálát adjanak Istennek az idei év terméséért és együtt legyenek a hazatérőkkel.

Minden évben a reformáció emlékünnepe után hazatérés napját tartanak, egybekötve azt a hegyi prédikációval, a hálaadás alkalmával. Vasárnap délelőtt 11 órakor Kovács Sándor a Szatmári Református Egyházmegye esperese hirdette Isten Igéjét: „Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett." (Lk 19,10) Jézus az elveszettet is kész megkeresni, azt is, akiről mások elfeledkeznek vagy éppen gyűlölnek. Így tett a bibliai történetben a mások által megvetett Zákeussal is: lehívta a lombok közül, a bujdosásból, a szégyen takargatásából és közösséget vállalt vele, hogy szabadságra eloldja, megmentse a pusztulástól és üdvözítse őt.

Varga Szilárd házigazda lelkipásztor az úrvacsorai sákramentumot közölte az egybegyűltekkel megerősítve azt a prédikációban is elhangzó gondolatot, hogy nekünk olyan Urunk van, aki utána megy a századik juh után is. Ő utána jön a kicsi hegyi gyülekezet lakóinak is, akik ugyan fél évszázada még százötvenen voltak, most csak huszonöten, de egytől egyik értékes teremtményei Istennek.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: