2010-11-10 23:56:39• hírek • Kocsis Zoltán

Hajszálon múlott

Szerda este már a negyeddöntőket rendezték a labdarúgó Román Kupában, az első két mérkőzésen pedig folytatódott az előző kör tendenciája: csak az otthon játszó csapatok tudtak továbbjutni. A Dinamo büntetőkkel kivívott sikere nem számít meglepetésnek, nem úgy a Brassó győzelme: a Temesvárt ugyanis idén csak a Manchester City tudta legyőzni az Európa-ligában.

A barcasági fővárosban két olyan csapat találkozott egymással, amely homlokegyenest ellenkező pályát fut a bajnokságban: a Brassó a második forduló, azaz augusztus elseje óta képtelen nyerni a pontvadászatban, ennek megfelelően a 16. helyen tanyázik. A másik oldalon viszont a Temesvár egyedüliként még 14. forduló után is veretlen a bajnokságban, ahol jelenleg a második pozíciót mondhatja magáénak. Ez a különbség azonban a pályán nem látszott, talán azért sem, mert a vendégek több, az eddigiekben kevesebb szerepet kapott labdarúgót is bevetettek. Az első félidőben a hazaiak többször kerültek veszélyes szituációban az ellenfél kapufa elé, az igazán nagy helyzetekben azonban megosztozkodtak a csapatok: előbb a brassói Cristescu, majd a temesvári Goga álli közel a gólszerzéshez.


Ezúttal nem volt miért fanyalogniuk a brassióiaknak: legyőzték a Temesvárt fotó: fcbrasov.ro
Ezúttal nem volt miért fanyalogniuk a brassióiaknak: legyőzték a Temesvárt fotó: fcbrasov.ro


A szünet után aztán a hazaiak egyre veszélyesebbekké váltak és az sem vette el a kedvüket, hogy az első tíz percben előbb Dedu, majd Ilyés találatát is érvénytelenítették les miatt. Miközben a bánátiak csak Nicolics egy-két megmozdulása révén okoztak gondot a hazai védelemnek, addig a másik kapu előtt Chipciu, Viveiros és Cristescu ziccerekig jutott, Pantilimon több alkalommal is nagyot védett. Döntést végül a rendes játékidő hosszabbítása hozta meg, amikor is előbb Axente hagyott ki egy nagy helyzetet, a másik kapu előbb viszont Cristescu pontosabb volt és a 93. percben az elődöntőbe lőtte a Brassót.

A bajnoki tabellán négy pont választja el egymástól a Dinamót és a Craiovát a bukarestiek javára, ám a piros-fehérek és a kék-fehérek összecsapásai mindig is rangadónak számítottak. Ennek meglelően lendületesen kezdődött a meccs, a vendégek már az első percben közel kerültek a vezetés megszerzéséhez. A válasz tíz percet váratott magára, ekkor Alexe tüzelt, majd kicsivel később Ganea fejelt ziccerben: Stanca mindkétszer védeni tudott. A félidő derekán ismét a vendégeken volt a sor, előbb Stoica fejjel, majd Wobay távoli lövéssel próbálkozott. A 31. percben aztán a vezetést is megszerezték a kék-fehérek, amikor egy bal oldali akció végén Costea tálalt mesterien Dina elé, aki középről nem hibázott.

A szünet után a Dinamo komoly erőket mozgósított az egyenlítés érdekében, és ez Niculae kapufája és Adrian Cristea helyzete után Munteanunak sikerült: Margaritescu beadása után csukázott a kapuba. A folytatásban előbb két kiállítás (a 72. percben Dilevski, hét perccel később Ganea kapta meg a második sárga lapját) borzolta a kedélyeket, majd Dina ziccere, aki azonban nem tudta elvinni a labdát Dolha kapus mellett.


Munteanu és Andrei Cristea: mindeketten berúgták a büntetőt fotó: .fcdinamo.ro
Munteanu és Andrei Cristea: mindeketten berúgták a büntetőt fotó: .fcdinamo.ro


Tíz-tíz emberrel maradva a két csapat nem állt le, a kapuk felváltva forogtak veszélyben, de igazán nagy ziccerig a hosszabbítás második félidejéig kellett várni: ekkor a hazaiak részéről a két Cristea és Torje, a vendégek részéről pedig Costea és Dina dönthette volna el a továbbjutást.

A döntés azonban a büntetőkre maradt, ahol Dolha kapus volt a mérleg nyelve: a hazaiak hálóőre Gaman és Costea lövéseit is védte, ráadásul Barboianu a lécet találta el, így a másik oldalon Stanca hiába hárított Bordeanu kísérlete után, a Dinamo jutott be az elődöntőbe. Folytatás vasárnap este a bajnokságban: akkor már pontokért megy majd a küzdelem a Dinamo és a Craiova között.

Eredmények:
Brassó
- Temesvár 1-0
gól: Cristescu (93.)

Dinamo - Craiova 1-1, tizenegyesek után 3-1
gólok: Munteanu (66.), illetve Dina (31.)

További program, csütörtök::
Kolozsvári CFR - Beszterce 17.00 Sport.ro
Rapid - Steaua 20.45 ProTV

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: