2014-10-12 10:29:46• hírek • Szatmar.ro

Hajnal Akar Lenni - november 14-15-én

A Szent-Györgyi Albert Társaság, a Szatmár Megyei Tanács, a Szatmár Megyei Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ, a Magyar Kórusok Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége-KÓTA szakmai támogatásával, a Szatmárnémeti Magyar Demokrata Ifjak Szövetsége (MADISZ) november 14-15. között szervezi meg Szatmárnémetiben a XXII. Hajnal Akar Lenni (HAL)  nemzetközi Kárpát-medencei népdaléneklési versenyt, a világon bárhol élő magyar, nem hivatásos népdalénekesek számára. A verseny elődöntőből, döntőből és díjkiosztó gálából áll.

A rendezvény döntőjének és díjkiosztó gálájának hagyományosan Szatmárnémeti koncertterme, a Dinu Lipatti Filharmónia hangversenyterem ad otthont. Jelentkezhet bárki, aki betöltötte 12. életévét, felső korhatár nincs. Minden versenyzőnek két népdalcsokorral kell jelentkeznie, vagy egy balladával és egy népdalcsokorral.

A szervezők kérése az, hogy a jelentkezők törekedjenek régi stílusú népdalokból meríteni. A vetélkedő szervezői javasolják, hogy a területi, regionális, országos, népdaléneklési versenyek minősítettjei jelentkezzenek a Kárpát-medencei megmérettetésre. Ebben az esetben közöljék, milyen versenyen, milyen eredménnyel végzett a jelentkező. A Szatmár megyei selejtezőre október 25-én kerül sor Nagykárolyban. A megyei előselejtezőre a madisz90@gmail.com email címen lehet jelentkezni.

A versenyen való részvétel szándékát a résztvevő a www.madisz.datec.ro honlapon teheti meg, a jelentkezési lap kitöltésével és visszaküldésével.  A versenyzőnek nomber 8-ig kell jelentkeznie. A versenyző visszaigazolást kap arról, hogy elfogadták a jelentkezését.

A zsűri tagjait a Magyar Kórusok Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége - KÓTA kéri fel.

A zsűri I., II., III. díjat ad. A fődíjak mellett különdíjak kerülnek kiosztásra:  a közönségdíj (a közönség szavazat alapján); az énekesek díja (a verseny résztvevőinek szavazata alapján); civil szervezetek és intézmények valamint magánszemélyek felajánlott díjai.

Az elődöntőben induló versenyzők kérhetnek KÓTA térségi szintű minősítést. Színvonaltól függően Minősült,  Dicséretes vagy Kiváló fokozatokat érhetnek el. A döntőbe jutott versenyzők a KÓTA országos népzenei szintű minősítését is kérhetik, ahol elérhetik a Bronz, Ezüst, a legjobbak az Arany Páva minősítési fokozatot. Az Arany Páva díjban részesülőket a KÓTA meghívja az Országos Arany Pávás Népzenei Gálára.

A résztvevők nevezési díjat, 7 eurónak megfelelő (2.000 HUF, 30 RON) összeget fizetnek. A szervezők biztosítják  a résztvevők és zsűritagok számára a csoportos szállást, étkezést díjmentesen valamint útiköltségtérítést (részben). Kísérőknek, a szervezők szállást, ellátást tudnak biztosítani, fizetés ellenében, a kollégium befogadóképességéhez mérten. További felvilágosítás a madisz90@gmail.com címen kaphatnak.

A XXII. Hajnal Akar Lenni Népdaléneklési Verseny támogatói: a Nemzeti Kulturális Alap, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: