2018-06-06 08:31:19• hírek • Oszkó Viktória

Hagyományos évzáró ünnepséget tartott a Művészeti Iskola

Sokéves hagyományra tekint már vissza a szatmárnémeti Művészeti Iskola és a magyarországi, Téglásról érkező II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. A két oktatási intézmény már 2007 óta közösen szervezi évzáró kiállítását egy partnerkapcsolatnak köszönhetően.

Már eddig is számtalan alkalommal állítottak ki szatmáriak Magyarországon, és persze a téglásiak is több tárlatot nyitottak már Szatmárnémetiben. Jó ideje az évzárás is közös: ugyanazon a tárlaton mutatják meg egymásnak és a nagyközönségnek a tanulók, hogy mennyit fejlődtek az elmúlt tanítási évben.



Idén június 5-én, délután 16 órától nyitották meg a Szatmár Megyei Tanács képzőművészeti galériájában az idei évzáró kiállítást, amelyben festmények és grafikák is láthatóak voltak. Az ünnepélyes alkalmat és a szép számban összegyűlt vendégsereget különleges műsorral, zenei fellépéssel és szavalatokkal is megörvendeztették.


A június 5-ével kezdődő és 9-ével záródó időszakot egyébként három, a Művészeti Iskola által szervezett program is színesíti, ebből az első a tegnap megtartott évzáró ünnepség volt. 7-én, azaz csütörtökön, délután 15.00 órától a Poesis klubban nyolcadik alkalommal szervezik meg a „Samus GuitArt” klasszikus gitárversenyt. 9-én 12.00-tól Gabriela Tanase tanárnő irányításával a balett osztály ad gálaműsort a Szakszervezetek Művelődési Házában.


Minden érdeklődőt szeretettel várnak.


 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: