2017-04-20 09:42:41• hírek • Szatmár.ro

A Harag György Társulat előadása Magyarország legjelentősebb nemzetközi színházi fesztiválján

A Harag György Társulat Pornó című előadása idén meghívást kapott a budapesti Nemzeti Színház által szervezett IV. MITEM Fesztivál (Madách Nemzetközi Színházi Találkozó) programjába. A Visky András által írt és rendezett produkció a magyar fővárosban április 20-án, csütörtökön, közép-európai idő szerint 20 órától látható a Nemzeti Színház Gobbi Hilda színpadán. Az előadás mellett a társulat budapestre vitte az előadással kapcsolatban Fornvald Gréti és Visky András által készített térinstallációt is.

A fesztivált 2014-ben rendezte meg először a budapesti színház, és az elmúlt három évben 40 ország 61 előadását hívták meg, idén az április 30-ig tartó rendezvényén 11 ország 22 produkcióját láthatja a közönség. Orosz, litván, norvég, dán, svéd, lett, macedón, román, lengyel, olasz és magyar előadások lesznek egymás után a Nemzeti Színház három színpadán, illetve egy külső helyszínen.

Az idei fesztivál művészeti vezetője a Nemzeti Színház főigazgatója, Vidnyánszky Attila, főszervezője pedig Kulcsár Edit dramaturg, aki egykor a Harag György Társulat irodalmi titkáraként dolgozott Szatmárnémetiben. Az idei seregszemle alcíme Világhírű rendezők, ünnepelt előadások, hiszen az európai színházi élet vezető rendezőinek előadásait láthatja a közönség, többek között Alexander Morfov, Alvis Hermanis, Silviu Purcărete, Eugenio Barba és Eimuntas Nekrosius produkciója is szerepel a programban.

A fesztiválprogramot a színházi előadások mellett szakmai beszélgetések, könyvbemutatók, kiállítások és közönségtalálkozók is színesítik.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: