2012-06-03 09:53:22• hírek • szatmar.ro

Hagyományok és jó hangulat

Különlegesen jó hangulatú családi délutánná lett a nagykárolyi RMDSZ szervezte bográcsosfőző-verseny. Sok százan kóstolták meg a felettébb ínycsiklandozó ételeket, s beszélgettek egy jót ismerőseikkel, barátaikkal a felújított kastély kertjében.

Csehi Árpád Szabolcs Szatmár megyei tanácselnök díjazta a bográcsfőző verseny résztvevőit a szombati eseményen együtt Kovács Jenő polgármeserrel és Keizer Lajos alpolgármesterrel. Csehi a rendezvény kapcsán elmondta, hogy az ehhez hasonló, különlegesen jó hangulatú rendezvények azok, amelyeken a hagyományos szatmári értékek képviselete, a kellemes szórakozással párosul. Egyben gratulált a nagykárolyi szervezőknek, és a lelkes nagykárolyi és Nagykároly környéki résztvevőknek

A kulináris megmérettetésnek amúgy két igen neves zsűrije volt, Szoboszlai Gyula Venesz-díjas mesterszakács és Ciránkó István mesterszakács személyében. A Magyarországról érkezett zsűri tagjaira igen nehéz feladat várt: a tizenhat csapat által elkészített ínyencségeket kellett rangsorolniuk. különdíjat kapott Nagy Öcsi, Alexa Márk, Hágó Áron, Roman Adrian és Kiss Dezső csapatat. A képzeletbeli dobogó harmadik helyezését érdemelte ki, s egyben fakanalat és bográcsot kapott Schupler Tibor csanálosi RMDSZ-es polgármesterjelölt csapata. A második helyezést, illetve fakanalat és bográcsot Poósz Ferenc alakulata érdemelte ki. A legjobb ételnek pedig a Torzsa család által készítettet választotta a zsűri. Szintén oklevéllel, fakanállal és bográccsal gazdagodott a csapat, amelyet Torzsa János „főszakács” irányítása alatt Torzsa Ervin, Jolanda, Helga, Evelin és Fanny készített el. A főízlelő bizonyára igen felelősségteljes tisztjét Tímár István látta el. Babgulyást készítettek egyébként, méghozzá nagykárolyi módra.

Csehi Árpád és Kovács Jenő a bográcsfőző versenyen

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: