2008-10-18 12:04:18• hírek • Csenteri Judit

Hadi iparát fejleszti Oroszország

Oroszország a tervek szerint 2009-ben 50 milliárd dollárt készül fegyverekre és felszerelésekre költeni, teszi mindezt a nemzetközi gazdasági válság ellenére.

Az orosz vezetők katonai erejüket országuk újjászületésének szimbólumaként tekintik és nagyon fontos eszköznek külpolitikájuk szempontjából.

Dimitrij Medvegyev elnök már felszólította Szergej Ivanov másodkormányfőt, aki egyben a hadi iparért is felelős, hogy az ország védelmi szektora a gazdasági válság közepette is legyen biztonságban. Az elnök úgy véli elsősorban a védelmi szektorukat kell fenntartaniuk, hiszen minden eszközük meg van arra, hogy a krízis oroszországi kitörését megakadályozzák.

Szergej Ivanov elmondása szerint 2009-ben a tervek szerint 49,32 milliárd dollárt fognak katonai felszerelések beszerzésére fordítani. A védelmi ipar az egyike Oroszország azon kevés területeinek, amelyben nemzetközi szinten is versenyképes. A Nyugattal való egyre rosszabb viszonya következtében pedig az ország igyekszik egyre nagyobb figyelmet szentelni ennek a szektornak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: