2016-10-24 20:11:00• hírek • Szatmár.ro, Agerpres

Hadászattal kapcsolatos tanácskozáson vett részt Klaus Iohannis Szatmárnémetiben

Az Északi Színház előadótermében tartottak hétfő délután tanácskozást a Hadsereg — az állam alapintézménye címmel. Az esemény komoly biztonsági előkészületek után vehette kezdetét, hiszen a felszólalók között volt Klaus Iohannis is. Az államfő az esemény előtt sétált kicsit a városban, utána pedig szívesen szelfizett a szatmáriakkal.

Az Északi Színház felújított előadótermében tartották a konferenciát, amelyen az államfő is részt vett, így hát nem csoda, ha a tapasztalt és fiatal katonák és hivatalosságok mellett sokan mások is érdeklődtek az esemény iránt - még a kakasülő is szinte megtelt.

Klaus Iohannis az esemény előtt kicsit sétált is Szatmárnémetiben, Pataki Csaba megyei tanácselnök és Radu Bud prefektus társaságában - és természetesen a biztonsági emberekkel körülvéve - mielőtt a színházhoz érkezett. Ott Kereskényi Gábor polgármester fogadta.

A tanácskozáson az első felszólaló Mihnea Motoc hadügyminiszter volt, aki kijelentette: a hadsereg továbbra is az elsők között van azon a listán, amely a lakosság körében legnagyobb bizalmat élvező intézményeket sorolja fel. Motoc szerint nagyon fontos lépés, hogy a következő 10 év mindenikében a kormány a GDP 2 százalékát költi majd a hadsereg modernizálására. A modern fegyverzethez pedig felkészült katonákra van szükség, emiatt is fontos, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a katonai karrier vonzóvá tételére. Beszédében szóba került az önkéntes tartalékosság bevezetése és az ország védelmének megerősítése a Fekete-tenger térségében. "A hazafi mindig kiáll hazájáért, kormányáért pedig akkor, ha az megérdemli" - zárta Mark Twain gondolataival beszédét a miniszter.

"A hadsereg nagyon sokat hozzátesz Románia hitelességéhez a világban. A román katonák a modern felszerelés hiányát intelligenciával, komolysággal és odaadással ellensúlyozzák. Áldozatkészség, szakszerűség és hazafiság jellemzi őket. Ezek azok a jellemzők, amelyek a hadsereget az ország egyik legmegbecsültebb intézményévé teszik, és ez az oka annak is, hogy az emberek bíznak benne" - mondta Klaus Iohannis.

"Ahhoz, hogy Romániának egy modern hadserege legyen, politikai akaratra és sok pénzre van szüksége" - tette hozzá. Emlékeztetett: sikerült megkapnia minden párt hozzájárulását ahhoz, hogy a védelemre a nemzeti össztermék két százalékát fordítsák.

A tanácskozást és az ezutáni rövid sajtótájékoztatót követően az államfő szívesen fotózkodott a szatmáriakkal, majd az egyik szatmári hotelben tölti az éjszakát. Kedden ugyanis a Román Hadsereg Napja alkalmából a nagykárolyi rendezvényeken lesz majd jelen.





Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: