2009-08-20 16:49:25• hírek • Szatmár.ro

Haccacáré a Partiumi Magyar Napokon

A 30-as, 40-es évek kávéházi hangulatát idézik a Kossuth Kertbe a Haccacáré slágerparádé szereplői augusztus 29-én, szombaton kevéssel 20 óra után. Az idén nyolcadszor megrendezésre kerülő Partiumi Magyar Napok rendezvényének a keretein belül híres magyar sanzonok, filmslágerek és operett-részletek saját feldolgozásai lesznek hallhatók, élőzenei kísérettel.

Biztos mindenki számára ismerős Kálmán Imre Haccacáré című slágere. Ennek a dalnak a címét választották zenés estjük címéül a Kossuth kerti színpadon fellépő művészek is: Márdirosz Ágnes színésznő, Szilágyi Nóra énekesnő, valamint Ráduj Gábor zongorista.

A trió 2007 óta sokak szívébe belopta magát a régi magyar filmekből ismert slágereknek, híres sanzonoknak, operettrészleteknek, kuplédaloknak, valamint sajátos előadásmódjuknak köszönhetően. Időutazós, nosztalgiát ébresztő, hangulatos műsoruk zeneileg plusz töltettel bír: az ismert dalok dzsesszes színezetet kapnak.

A műfaj iránti érdeklődés, az éneklés szeretete mindkét előadó esetében másban gyökerezik: Szilágyi Nóra, akit a Csíki Játékszín közönségszervezőjeként is ismernek, a sepsiszentgyörgyi Session Jazz Band énekese, Márdirosz Ágnes pedig túl azon, hogy a Csíki Játékszín társulatának tagja, a filmvásznon is megmutatkozott, volt már egyéni balladaestje és nagyon sok híres operettben játszott a színházban.

Általuk is beismert közös vonásuk a slágerek idézte kor iránti rajongásuk, valamint az, hogy egyformán szeretnek Ráduj Gábor zongorista zenei kíséretére énekelni. Repertoárjuk tartalmazza Karády Katalin kedvenc dalait is, továbbá a leghíresebb magyar filmek, operett-részletek feldolgozásait.

Nem bánja meg tehát az, aki a Kossuth kerti forgatagban, a programok kavalkádjában a színpad felé veszi majd az irányt. Az előadás ugyanis felhőtlen szórakozást és táncra ingerlő dallamokat ígér minden korosztálynak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: