2013-10-22 10:14:46• hírek • Blikk.hu

Háborúznak a mentorok

Elindult a háború a mentorok között! Alig két adás kellett hozzá, és máris forrtak az indulatok, nemcsak a stúdióban, a kamerák kereszttüzében, hanem a színfalak mögött is.

Már szombaton is lehetett észlelni, hogy egyre nagyobb a feszültség az X-Faktor ítészei között, az új mentorgárda most először feszült egymásnak igazán. Tóth Gabi anyatigrisként védte az övéit, míg társai, Alföldi Róbert, Geszti Péter és Szikora Róbert, természetesen a sajátjaik mellett álltak ki.

Folyamatosak voltak a szócsaták, talán már érezték, hogy itt valami készül, izzik a levegő. Közrejátszott természetesen az is, hogy egy héttel ezelőtt jöhettek rá először, saját bőrükön tapasztalva, hogy itt bizony komoly a tét, és bármikor távozhat akármelyik emberük. Főleg azzal, hogy az első döntés után kiderült, a kieső MDC – aki többek között Tóth Gabi voksa miatt távozott a műsorból – elvesztése mindössze néhány szavazaton múlott.

Olyannyira így volt ez, hogy kisebb eligazítást is kaptak a védenceiket foggal-körömmel támogató döntnökök, miként viseljék el a helyzetet, hogyan tudják feldolgozni a növekvő izgalmakat. Geszti kipróbált mentorként a történteket kívülről nézte, de lapunknak még a vasárnap esti adás előtt úgy nyilatkozott, várta már, hogy kirobbanjon a védelmező ösztön a többiekből.

– Érdekes volt nézni, ahogy a mentortársaim kezdenek egyre idegesebben viselkedni. Most kezdik felfogni, hogy itt bárkit elveszthetnek, és ez realizálódott bennük. Folyamatosan együtt vagyunk a mentoráltjainkkal, természetesen erős kötelék alakul ki közöttünk, úgyhogy ezen nem csodálkozom – árulta el Geszti.

A cikk folytatása a Blikk.hu-n olvasható.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: