2019-04-12 15:09:46• hírek • Bede Emőke

Ha poros, iskolaszagú kötelezőket nem, akkor mit és mennyit olvasnak a mai fiatalok?

Ha egyetlen kérdésben kellene szintetizálnunk annak a kerekasztal-beszélgetésnek a központi problémafelvetését, melyet a Harag György Társulat szervezett a magyar költészetnapi programsorozat nyitányaként, akkor valószínűleg a címben megfogalmazott felvetés jó próbálkozás volna. Illetve talán még kiegészíthetnénk azzal is, hogy olvasnak-e egyáltalán a mai fiatalok valamilyen jellegű – nem feltétlenül elit – irodalmat?

Ezekre és az ezek köré felépített további kérdéskörre próbált meg választ kapni Elek György újságíró, Bessenyei Gedő István dramaturg, Frigy Szabolcs egyetemi oktató, valamint a Szamos folyóirat diákújságírói. A vitaindítót ez alkalommal Frigy Szabolcs tartotta, ki felvezetőjében kifejtette, hogy a romániai magyar diákok olvasási szokásait feltáró felmérések alig-alig készülnek, holott az anyaországban ezt rendszeresen elvégzik. Ennek folytán napjaink helyzetéről keveset tudni, viszont a rendelkezésre álló anyagok így is tanulságosak. Frigy szerint már rég nem ott tart a világ, hogy az olvasás és az információhoz való hozzáférés demokráciájáról kellene hosszasan beszélnünk, hiszen manapság ez már szinte természetes. Sokkal inkább a digitalizációval és az ezzel kéz a kézben járó, új típusú kultúrával kell foglalkozni, mely teljesen megváltoztatta a könyvolvasási mechanizmust. Már nem a több száz oldalas szerzemények és a lineáris olvasás, az egyirányú gondolkodás világát éljük, hanem a gyors, pillanatok alatt befogadható szövegekét.


Jókait leváltották az olyan szövegek, melyekben a fiatalok valami hasznosat találnak, azaz amelyekből információkat tudnak szerezni. Az, hogy egy írás jó, már rég nem elég, sőt többnyire ma már nem is szempont. Ma már az önnön magáért és az élményért történő olvasás nem menő, s különösen igaz ez iskolaszagú irodalomra és a kötelező olvasmányokra – fejtette ki Frigy, s ezzel sikeresen meg is adta a beszélgetés alaphangját.


Elsőként Heinrich Andrea, a Hám János Római Katolikus Elméleti Líceum magyartanára szólt hozzá a felvetésekhez. Saját tapasztalataiból kiindulva a tanárnő azonnal rá is cáfolt az előzőleg elmondottakra, megosztva a hallgatósággal, hogy a mai fiatalok is olvasnak, sőt, élvezetből olvasnak, viszont sokuk olyan műveket vesz kezébe, melyet nem mindenki sorolna a szépirodalmi alkotások közé. De mi a baj a kötelezőkkel? – erre a kérdésre próbáltak választ adni a beszélgetés további részében a diáklányok.



Abban mindannyian egyetértettek, hogy a kötelező olvasmányokkal épp az a legnagyobb probléma, hogy kötelező. Ebből kifolyólag pedig – ha tetszik, ha nem – jegyet kapnak ismereteikre, mi több, az érettségin is számon kérik tőlük a több oldalas elemzéseket. Sokkal inkább kedvükre való, ha olyat olvashatnak, melyet élveznek is, mellyel nem kínlódás minden oldal. Mi több, még kedvenc íróik és költőik is vannak, az olvasottakon pedig bizony elgondolkodnak.


Az, hogy mást és máshogy olvasnak, mint nagyszüleik vagy akár szüleik, nem feltétlenül negatív irányba való változást, hanem valami teljesen újat jelent. Közel sincsenek olyan távol az irodalomtól, mint első blikkre tűnik, de az ő irodalmuk már nem az, mit több évtizeddel ezelőtt tanítottak az elődöknek – talán summázhatnánk így is a beszélgetést, mellyel azonban közel sincs még vége a Harag György Társulat által szervezett programsorozatnak. A délután versmaratonnal, zenés percekkel, Ady Endre kedvenc ételeinek kóstolójával és sok egyéb érdekességgel folytatódik a Poesis étteremben.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: